Szívbetegség és rák ellen is jó lehet egy fejlesztés alatt álló magyar gyógyszer

fájdalomcsillapító, gyógyszer, mellékhatás
Illusztráció
Vágólapra másolva!
A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán (DE GYTK) működő ELKH–DE Pharmamodul Kutatócsoport egy nemzetközi színvonalú projekt keretében a hirtelen szívhalál megelőzését és a rákos daganatok sejtjei szaporodásának gátlását célzó új gyógyszerhatóanyagok kifejlesztésén dolgozik. A kutatók a sejtelhalásokat meggátolni képes, a szervezet számára előnyös kénhidrogént leadó vegyületeket állítanak elő kémiai szintézissel, amelyek az első adatok alapján komoly kilátásokkal kecsegtetnek. Az eddigi eredményeket bemutató tanulmányok a közelmúltban jelentek meg a Chemistry ‒ A European Journal és a European Journal of Pharmaceutical Sciences nemzetközi tudományos folyóiratokban.
Vágólapra másolva!

A kutatás kiemelkedő jelentőségű, hiszen hazánkban a legtöbben kardiovaszkuláris betegségek miatt veszítik életüket, a második leggyakoribb halálok pedig a daganatok kialakulása. A debreceni kutatók ezért olyan hatóanyagokat keresnek, amelyek segíthetnek az ilyen esetek számának csökkentésében.

Tósaki Árpád professzor, a nyolcfős kutatócsoport vezetője, a DE GYTK Gyógyszerhatástani Tanszékének korábbi vezetője elmondta, hogy a kutatók állatokon modellezik a szív iszkémiás állapotát, amikor ez a szerv a sokféle sejthalál miatt nem kap elég tápanyagot, vért, oxigént. Kettes típusú diabéteszes állatokat is vizsgálnak.

A patkányokon végzett állatkísérletek fő célja a hirtelen szívhalál, az infarktus, az iszkémia megelőzése, illetve olyan vegyületek előállítása, amelyek a daganatok ellen is felveszik a küzdelmet.

Az új hatóanyagoktól többek között azt remélik, hogy hatékonyan pusztítják majd a daganatsejteket, méghozzá úgy, hogy közben ne vagy csak minimálisan akadályozzák az egészséges sejtek működését, illetve minél kevesebb mellékhatást okozzanak.

Tósaki Árpád arról is beszámolt, hogy a munka során szorosan együttműködnek egy mosonmagyaróvári munkacsoporttal, akik akkreditált laborjukban különböző vizsgálatokat végeznek a kutatócsoport számára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!