Magyarok Monte-Carlóban - Weiss Manfréd kisautó

A hazai autóipar megteremtésére tett próbálkozások közül kiemelkedik a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Rt. kísérlete a húszas évek közepén. Egy WM kisautó felejthetetlen sikerére Burányi Gyula emlékezik.

1927-ben és 1928-ban a megcsonkított Magyarországon is áthaladtak a Monte-Carlói Csillagtúra résztvevői. Ez az 1921-ben alapított verseny az első világháború után az egyetlen téli futam volt, amely felölelte egész Európát, és a résztvevők a kontinens távoli sarkaiból indultak, hogy megküzdjenek a tél elemeivel, és hogy a győztes átvehesse megérdemelt jutalmát a monacói hercegtől, Monte-Carlóban.

Szmick Viktor mindkét alkalommal megnézte a Pesten áthaladó versenyzőket, és a Delmár Walter-díj végleges elnyerése után sikerrel győzködte a WM vezetőségét az egy ilyen nagy eseményen való indulásuk fontosságáról. A VIII. Monte-Carlói Csillagtúrára 1929-ben egy másik magyar gyártmánnyal, egy Magosixszel, Udvardy György nevezett. Ma már szinte hihetetlennek tűnik, hogy erre a híres és nehéz versenyre két magyar, két magyar gyártmányú autóval indult. Rajtuk kívül még báró Vay Miklós (Buick) és Hartmann László (Hupmobile) képviselték színeinket.

Szmick Viktor útitársaival, lovag Csajkovszky Emánuel ismert automobilistával, és Pesti Ferenccel, "Ferenc mester" gyári szerelővel, Bukarestet választotta kiindulópontnak, mivel a Regáttól Pestig, Erdélyen keresztül, ismerős volt számukra az út. Január 20-án hajnalban indultak, és Pestig, az Apponyi térig a 925 kilométeres távot 25 óra alatt tették meg 38 km-es átlaggal, szüntelen hóesésben.

Strasbourgba 22-én délelőtt értek, egy órát veszítve a kipufogócső javítása miatt, majd Lyonban, este 21 óra után pár perccel hagyták el az ellenőrző állomást, átláthatatlan ködben folytatva útjukat. Monte-Carlóba 23-án délelőtt 10 óra 13 perckor értek, jól tartva a 40-es átlagot a két utolsó etapon.

Szmick Viktor a WM-mel a Bukarest-Monte-Carlo közti 2939 km-es távot 72 óra 13 perc alatt tette meg, 40,696 km-es átlaggal és 304,085 pontot szerezve, s mindenki meglepetésére az első helyen állt! Másnap következett az egyenletességi verseny, amelyben két kijelölt 80 kilométeres körpályán 32 km/h átlagot kellett teljesíteni.

"A verseny nem volt szerencsés kimenetelű a magyar favorit számára, mert Szmick közvetlenül az indulás után egy útelágazásnál kissé hirtelen fordítva a kormányt, kifaroló hátsó kerekével nekiütődött egy kőkeresztnek. A kerék összeroppant és a kocsi ablaküvegei csörömpölve hullottak az útra, szerencsére azonban csak jelentéktelen sérüléseket szenvedtek, mert a kocsi nem borult fel. A versenyben a megrongált kocsi természetesen nem vehetett részt, s így Szmick elesett 7-8 biztos ponttól, hiszen az egész körséta gyerekjáték volt, amelyet minden résztvevő játszi könnyedséggel abszolvált" - írta az Autó.

"Elkeseredésünk leírhatatlan volt. Egyetlen vigasztalásunk volt, hogy a kocsinkat őszintén megcsodálták, különösen azok, akikkel alkalmunk volt útközben találkozni. A kocsi alapos javításra szorult, különösen a karosszéria nézett ki siralmasan. A vasárnapi felvonuláson és díjkiosztáson azonban már ott voltunk, sajnos csak a második helyen" - írta útinaplójában, az Úrvezető című lap oldalain Szmick.

Ez a második hely győzelemmel ért fel, egy teljesen ismeretlen márkától, ezen a versenyen először induló magyaroktól. Eredményük értékét csak emeli, hogy egy 875 ccm-es, kétütemű motorral szerelt, a verseny napjáig már 22 000 kilométert futott kocsival érték el. A 93 nevezőből 64-en indultak el, és csupán 24 célba érőnek volt értékelhető eredménye. A győzelmet a holland S. van Eick (Graham-Paige) szerezte meg a 40 000 frankos pénzdíjjal egyetemben.

Szmicket 18 000 frankkal díjazták. A francia lapok kiemelten foglalkoztak ezzel a nem mindennapi meglepetéssel: "A Weiss Manfréd-kocsival és Szmick mérnök teljesítményével Magyarország is igen előkelő helyet biztosított magának az osztályzásban, és csak egy ostoba véletlen baleset okozta azt, hogy Magyarország az első helyet nem tudta elérni. Ez a győzelem annál szebb lett volna, mert a WM-kocsi hengerűrtartalma nem több, mint 875 ccm!" - írta dicsérőleg a párizsi l´Auto.

A nagy dicsőség után egy hónappal, az Árumintavásáron a látogatók személyesen is megtekinthették a Weiss Manfréd művek híressé vált autóját, egy taxi és egy alváz mellett, s faggathatták Szmick Viktort sikerének titkai, és a gyár esetleges tervei felől. A magyar autóstársadalom joggal várta az újabb magyar gyártmányú autót, de a csepeliek nem nyilatkoztak. 1929-ben sem a Nemzetközi Vásáron, sem pedig a hazai versenyeken nem szerepeltek. Ám Szmick Viktor nem adta fel!

1930 januárjában megszerezte a 68. számú nemzetközi jogosítványt, és másodszor is benevezett a nagy versenyre, a IX. Monte-Carlói Csillagtúrára, a viharvert kis WM-mel, az ismert versenyzők, Wolfner László és Pesti Ferenc társaságában. Tallinból, Észtország fővárosából indultak. Az összetett versenyben a tekintélyes tizedik helyen végeztek, száz feletti számú nevező közül. Májusban a Hősök Emlékversenyén láthatta a közönség Szmick Viktort a WM-mel. Szmick nyert, ezzel a győzelemmel búcsúztak végleg a hazai és nemzetközi szerepléstől.

A WM cég megvásárolta a Ford 3,3 l-es motorjának licencét, és áttervezve, tömörebb kivitelben gyártották, majd ezzel az erőforrással cserélték le a WM-taxikban is a gyenge teljesítményű kétütemű motorokat. A taxik, személykocsik és kisteherautók mellett a Magyar Királyi Honvédségnek is készítettek másfél tonnás teherautókat, alvázakat rádióskocsiknak. A WM a harmincas évek elejétől elsősorban a hadiipart és a repülőgép-gyártást fejlesztette tovább.

Ajánlott irodalom: Zsuppán István: A magyar autó (1994)

(Veterán Autó és Motor)