A francia kapcsolat - Peugeot 504

Nemigen lehet olyan hetvenes évekbeli francia filmet látni, amelyben ne bukkanna fel a Peugeot 504-es. Habár sosem osztottak rá főszerepet, mégis vonzza a néző tekintetét. Egy hazánkba került példányt mutatunk be.

Az 504-es kétségkívül elegáns, de extravagánsnak a legnagyobb jóindulattal sem lehetne nevezni, pláne annak fényében, hogy majd 15 évvel a legendás Citroën DS után mutatták be. Ebben az autóban nincs fronthajtás, kétkörös fék, szervokormány, hidropneumatikus rugózás, és még a hatvanas évek végétől divatossá váló csapott hátú karosszériának is híján van (gondoljunk például az úttörő Renault 16-osra).

A Peugeot 504-es egy klasszikus felépítésű - hosszában beépített orrmotoros, hátsókerék-hajtású - négyajtós szedán, mindenféle öncélú sallang és felesleges haszontalanság nélkül. A konzervatív műszaki alapok persze nem voltak egyenlők a maradisággal és az igénytelenséggel, merthogy mind a négy kereket szervóval támogatott Girling tárcsafék lassítja, ami akkoriban nem volt általános, miképp az sem, hogy befecskendezős motor is szerepelt a kínálatban.

Elöl és hátul is független a kerékfelfüggesztés, elöl MacPherson-rugóstagok, hátul hosszlengőkarok és csavarrugók kapcsolják a kerekeket a karosszériához. Mindemellett a hátsó futóművet keresztstabilizátorral is kiegészítették. Ilyen felépítésű futómű napjainkban sem mondható korszerűtlennek.

Ez a kocsi nem az emberek meghökkentésére született, hanem azok kényelmes, megbízható szállítóeszközének tervezték, akárcsak számos kortársát. A hatvanas évek végén a hasonló építésű, hasonló kategóriájú autókkal Dunát (illetve Szajnát) lehetett rekeszteni, az 504-es mégis óriási sikert aratott az 1968-as Párizsi Autószalonon. A népszerűség oka elsősorban a zseniális formaterv volt, jóllehet a szakmai elismerés sem maradt el: az 504-est megválasztották Az év autójának 1968-ban.

Öltönyös tank

Tagadhatatlan, hogy a Peugeot-val 1955 óta együttműködő Pininfarina stúdió óriási telitalálata volt az 504-es formaterve, amelynek nem kis szerepe volt a kocsi piaci sikerében. Valami megmagyarázhatatlan erő kényszeríti rá az embereket, hogy megforduljanak utána az utcán, amint elhalad. Messziről szemlélve nem találunk rajta semmi kiragadható részletet: egyben képez egy kerek, harmonikus egészet, amiről szolid elegancia sugárzik, és mindemellett első ránézésre tudni róla, hogy Peugeot. A márka öszszes akkoriban meghatározó dizájnelemét megtalálhatjuk az autón: a jellegzetes fényszórók felső íve a motorháztető és a sárvédők domborításában folytatódik, diszkréten simulva az alig észrevehetően emelkedő övvonalba, hogy aztán a csomagtartó jellegzetes, lefelé ívelő törésében érjen véget.

A krómozás bőséges, de nem hivalkodó, éppen csak annyi van, amennyi még ízléses. A kocsi sokkal karakteresebb, mint a későbbi modellek, a szögletes 104-es és 604-es, ugyanakkor kifinomultabb a korábban piacra dobott 204-es és 304-es modelleknél. A légiesség és a törékenység illúziója akkor foszlott szét végleg, amikor kinyitottam az ajtót. Az addig eltakart masszív küszöb és B oszlop tárult elém, aztán megfigyelhettem, hogy a karosszéria lemezvastagságán sem spóroltak. Az első sárvédők természetesen csavarozható kivitelűek, a doblemezekben ötkilós kalapáccsal sem lehet kárt tenni, a futómű kovácsolt acél lengőkarjai pedig egy atomtámadást is túlélnének.

"Ebben még volt anyag!" - ez az elcsépelt közhely jutott eszembe, ami rendszerint előfordul, ha régi autókról szól a beszélgetés, de tény hogy nem véletlenül nyúzzák ezt a típust a Buenos Aires-i taxisok és a nigériai fuvarosok. A francia autók pocsék korrózióvédelméről legendák keringenek, de úgy néz ki, hogy ez az 504-es itt (is) kivételt képez. A harminckét éves, eredeti festésű autón egy négyzetcentiméternyi rozsdát sem lehet találni, még az alján sincs.

Üresen 1,2 tonnás a kocsi, és ennek a tömegnek nem túl nagy részét teszik ki habszivacs elemek, műanyagok, multiplexelt kábelek, szervomotorok és nyomtatott áramköri lemezek. A teljes terheléssel 1680 kg-os jármű mozgatásáról 1796 cm3-es, porlasztós, oldalt vezérelt motor gondoskodik, amelyet 45 fokkal döntve építettek be, így laposabbra lehetett tervezni az autó orrát, és némileg alacsonyabb a súlypont is. A blokk döntése miatt elég vesződséges a gyertyacsere, de nem vitás, hogy a látvány megér egy ilyen áldozatot.

A motorháztető alá pillantva felfedezhettem az 504-es egyik sajátosságát: a motorteret a karosszériáétól eltérő színre fényezték, gyárilag. Ha már nyitva van a gépház teteje, szemügyre vehetjük a masszív rugótornyokat, a szerényen, dísztelenül megbúvó szelepfedelet, a fékszervót. Az örökéletűnek tervezett autók egészséges túlméretezettsége érződik az alkatrészeken. Az utastér viszont egész más világ: kellemes, otthonos hangulattal csábítja a piros szövettel borított, puha párnázású üléseken elhelyezkedő utasokat, így hát gyorsan be is ültem körülnézni.