Menetkényelemről a Panda sportváltozatának esetében nem érdemes beszélni, ez a járgány ugyanis azon ritka autófajtához tartozik, amely létrehozásánál a vezetési élmény volt az első helyen vörös filccel bekarikázva és háromszor aláhúzva a mérnökbrigád jegyzeteiben. Mindezek szellemében került az autó alá rövidebb rugókészlet és feszesebb lengéscsillapítók, amelyeknek köszönhetően a Panda úgy kanyarodik, mint egy sínautó. Természetesen a kőkemény futómű mit sem ér, ha nem megfelelő a tapadás, ám jelen esetben erre sem lehet panasz, mivel egy vagány 15 colos felnigarnitúra van az autó alatt 195/45-ös gumikkal.
Ez idáig mind gyönyörűen hangzik, ám sajnos a futóművet fejlesztő mérnökökben fel sem merült, hogy léteznek még olyan országok a környékükön, ahol egyenletes és jó minőségű útburkolattal csak a vadonatúj sztrádákon találkozni nagyobb mennyiségben. A sportpandával közlekedni Magyarország nagyvárosaiban meglehetősen nagy kompromisszumot igényel, a rövid tengelytáv és kemény lengéscsillapítók miatt szó szerint pattog az autó egyik úthibától a másikig, jótékonyan kirázva a vesékben lerakódott köveket.
Minden megváltozik viszont, ha egy olyan útszakaszra tévedünk, ahol többé-kevésbé ép a burkolat és egy-két kanyar is található rajta. Az eredetileg bevásárlókocsinak tervezett kis dobozzal olyat autózhatunk, hogy megkövül a vigyor az arcunkon. Tempós haladáshoz - a váltó szapora használatával - négyezer fölött kell tartanunk a motort, ekkor a hangja is megjön a Pandának, bár az igazi egy sportkipufogó lenne, de nyilván a modell potenciális vásárlóközönsége úgyis ezzel fogja indítani a tuningolást.
Ki kell még emelni a Panda 100 HP fékrendszerét, ugyanis a négy tárcsafék olyan hatékonysággal lassítja a mindössze 975 kilós tömeget, hogy az első alkalommal majdnem kiestem a szélvédőn. Ezt persze szintén pillanatok alatt meg lehet szokni, ami csak akkor lehet veszélyes, ha visszaülünk egy "átlagautóba" és rémülten tapasztaljuk, hogy drasztikusan megnőtt a féktáv.