Nem híg a leve - Volvo C30 1.6 teszt

Vágólapra másolva!
A Volvo C30 legolcsóbb változatába 1,6 literes, 100 lóerős benzinmotort szerelnek. Tesztünkben arra voltunk kíváncsiak, vajon mennyit veszít élvezeti értékéből a trendi svéd a választható leggyengébb erőforrással.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint

A "lebegő" középkonzol aluborítása 65 ezer forintba kerül az alapváltozathoz
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Továbbra is óriási átmérőjű a volán, de az új modellévtől kezdve már a C70-esét használják a C30-ban is, ami sajnos nem olyan formázott, és fogása sem olyan jó, mint a régebbi tesztautókban. Magasságban és tengelyirányban is széles tartományban állítható, így a legkülönfélébb testalkatú sofőrök is játszi könnyedséggel megtalálhatják az ideális vezetési pozíciót. Túlzott fukarság a Volvótól, hogy az alapmodellben nincs bőrborítású kormány, váltógomb, és kézifékkar - ezek csak a második, Kinetic fantázianevű szinttől járnak, az alapfelszereltséghez külön meg kell rendelni őket 90 ezerért. Egyedülálló figyelmesség viszont, hogy a szintén feláras, 75 ezerbe kerülő fedélzeti számítógép magyarul kommunikál, ezt a minimális költségekkel járó fejlesztést bizony a többi gyártó is átvehetné a svédektől. Az is Volvo-hagyomány, hogy a hifi szépen szól, és ez még az alapáras, négyhangszórós rendszerre is igaz, ráadásul még külső jelforrást is rá lehet csatlakoztatni. Persze a zene élvezetéhez az is hozzájárul, hogy a kivételesen merev karosszéria még a legrosszabb utakon sem nyikkan meg, a burkolatok csendben vannak, a gördülési- és szélzaj is elenyésző.

Fotó: Hirling Bálint

Kis motorral is kellemes utazóautó a C30, csak az autópályát nem szereti
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Ha kikapcsoljuk a hifit, az egyetlen zajforrás a motor lesz, igaz, a négy henger kellemes morgása csak négyezres fordulat felett jut be zavaró mértékben az utastérbe. Ez viszont elkerülhetetlen, ha tempósan akarunk haladni, ugyanis a száz ló csak a leszabályozás környékén, hatezres fordulatnál lesz teljes létszámban jelen, a nyomaték pedig szinte végig kevés. Éppen ezért az ötfokozatú váltóhoz is gyakran kell nyúlni, ami nagy öröm, mert a C30-ban található az alsó-középkategória talán legjobban kapcsolható szerkezete. Rövid úton és határozottan jár a kar, félreváltani szinte lehetetlen, és a kapcsolási érzet is jól eltalált. Az áttételezés viszonylag rövid, hogy ne legyen vészesen rossz a dinamizmus, így viszont autópályán nem a legkellemesebb az utazás, mert 130-nál már a négyezres jelet nyaldossa a fordulaszámmérő mutatója. A végsebesség 185 km/óra, ami papíron jónak hangzik, de ezt már kínosan lassan éri el a C30.

Fotó: Hirling Bálint

A rokon Ford Focusnak már 115 lóerős 1,6-osa is van. Ebbe is betehetnék
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Országúton és városban viszont elegendő a motor ereje, de száguldozásra egyáltalán nem csábít - talán ez nem is baj, mert így jól illeszkedik a márka nyugalmat és biztonságot árasztó imázsához. Szinte hihetetlen, de a C30 decire pontosan hozta a gyár által megadott, 9,3 literes városi fogyasztást, ami ugyan a menetteljesítményekhez képest nem kevés, de más gyártóktól eltérően itt legalább nem próbálják meg félrevezetni a vásárlókat. Alapvetően kényelmes hangolású a futómű, de a relatíve nagy tengely- és nyomtáv miatt táv kanyarodni is szeret, érződik, hogy a 230 lóerős csúcsmotorhoz is elegendőek a képességei. A fékről is csak jókat lehet mondani, adagolhatósága példás, képességit jól jellemzi az a tény, hogy 100 km/óráról 38 méter alatt állítja meg az 1250 kilós autót.

Fotó: Hirling Bálint

A futómű tudását sokkal erősebb motorokhoz méretezték, nagyok a tartalékok
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Amint már említettük, a legolcsóbb C30-as Volvóért 4,8 milliót kérnek. Ezért a pénzért ugyanazt a teljes, hat légzsákot, menetstabilizálót, ostorcsapás-elleni védelmet nyújtó üléseket tartalmazó biztonsági felszereltséget kapjuk, mint a csúcsverziók, de a kényelmi extrákra még jócskán lehet költeni, bár e legszükségesebbeket - manuális klíma, CD-s hifi, elektromos ablakok - ez is tartalmazza. Érdemesebb a 310 ezerrel többe kerülő, bőrborítású kormányt, váltógombot, kéziféket, automatikus, aktív szűrős klímát, hátsó könyöktámaszt, és még pár apróságot tartalmazó Kinetic csomagot megvenni, mert a többletfelszereltség ára külön megvéve százezerrel több lenne.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1596 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 74 kW (100 LE)/6000. Nyomaték: 150 Nm/4000. Sebességváltó: ötfokozatú, manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4252/1782/1447 mm. Tengelytáv: 2640 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1535/1531 mm. Fordulókör: 10,6 m. Tömeg: 1250 kg. Terhelhetőség: 450 kg. Csomagtartó térfogata: 233 l. Üzemanyagtartály térfogata: 55 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 11,8 mp. Végsebesség: 185 km/óra. Átlagfogyasztás vegyes ciklusban: 7,0 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 9,3 liter/100 km. Széndioxid-kibocsátás: 167 g/km.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!