Álterepjáró - Honda CR-V 2.0 Elegance-teszt

Vágólapra másolva!
A SUV-kategória szép lassan teljesen eltolja a terepjárókat a személyautók felé. Kényelmesek, csendesek, stabilak, de cserébe nem is mozognak olyan otthonosan terepen. De mit lehet csinálni, ha egyszer erre van igény?
Vágólapra másolva!


A Honda mostanában érdekes újdonságokkal tör be a magyar piacra. Először jött a forradalmian új formával és kialakítással a Civic, ami a mai napig földönkívüliként hat ebben a közegben. Aztán egy hatalmas ugrással lecserélték a csúcsmodellt, és jött a kifinomult, de némileg konzervatív Legend. Ebbe a sorba állt be, nem is olyan régen az új CR-V, amely sokkal inkább eltér attól a képtől, mint amit hinnénk róla.

A CR-V legvitatottabb pontja minden bizonnyal a formája, ugyanis nem sok hagyományos, hondás formai elem fedezhető fel rajta. Ezt azonban a Civic óta nem nevezhetjük meglepőnek, sőt lassacskán alapkövetelmény lesz a Hondáéknál a formabontó design. Ebbe leginkább a CR-V orra illeszkedik, mely kissé érdekes, hiszen a hűtőmaszk környéke hosszas barátkozást igényel. Ez tipikusan az az autó, amelyre a nézelődők nagy része elsőre azt mondja, hogy érdekes, vagy furcsa. Aztán idővel eldől, hogy a tetszés, vagy éppen a nem tetszés irányába billen el az ember véleménye. Az biztos, hogy az új, harmadik generációs lény magabiztos megjelenésű, tehát tökéletesen egybevág a kategóriától mostanában várt vásárlói igényekkel.


Forrás: [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!