Bánki, a motorforradalmár

Ha megkérdezik, mi az autóipar legjelentősebb magyar találmánya, szinte mindenki a porlasztót említi. Jogosan, hiszen forradalmasította a belső égésű motorokat, a hőskortól egészen a közelmúltig a benzines gépkocsik szerves része volt. Bánki Donát, a karburátor egyik feltalálója százötven éve született, ez alkalomból felidézzük munkásságát.

Az első Bánki-Csonka-féle postaautó

Egy kis községben, a Veszprém vármegyei Bánkon - a ma Komárom-Esztergom megyéhez tartozó Bakonybánkon - született 1859. június 6-án Löwinger Donátként, nevét húszévesen változtatta meg. Apja, Löwinger Ignác körorvosként dolgozott, a forradalom és szabadságharc idején honvéd főorvos volt. Donátot inkább a műszaki pálya érdekelte, a Budapesten letett érettségi vizsga után felvételt nyert a Műegyetem gépészmérnöki karára. Hallgatóként a gázmotorokról írt tanulmányt, e munkájával - melyet később németül is kiadtak - elnyerte az intézet pályadíját. Utolsó évesként tanársegédi állást kapott a mechanika-tanszéken.

Egyetemi bizonyítványa

Még a Műegyetemen ismerkedett meg Csonka Jánossal, aki később az intézet gépműhelyének vezetője lett. Több munkát együtt végeztek, például a Ganz megbízásából régi gázmotorokat korszerűsítettek. 1888-ban gáz- és petróleumkalapácsot alkottak az egyetem műhelyében, két évvel később pedig a Ganznál elkészítették első saját motorjukat.

Közös szabadalmakat is benyújtottak, melyeket hasznosításra átadtak a Ganznak; a vállalat 1889-ben megvásárolta jövőbeni találmányaikat is, egyebek mellett az automatikus csőgyújtót, melynek az elektromos gyújtás elterjedéséig volt nagy jelentősége.

A karburátor ötletét állítólag egy virágárus lány adta, aki vizet permetezett virágaira. A két mérnök felismerte, hogy a hasonlóan porlasztott üzemanyaggal tökéletesebb égés érhető el. 1893. február 11-én jegyezték be XXVIII. 2564. számú, Újítás petróleummotorokon című szabadalmi beadványukat, de valószínűsíthető, hogy az első karburátort már egy-két évvel korábban elkészítették. Találmányukról egyebek mellett ezt írják: "Gépünknél a táplálás petróleumszivattyú nélkül történik, amennyiben egy-egy hengertöltéshez való petróleum mennyiségét a gépbe szívott levegő magával ragadja. A nyílás, amelyen a petróleum beömlik, állandóan nyitva van, miértis a sebesség szabályozónak a levegő szívás megakadályozásával kell történni."

	Leghíresebb találmánya, a porlasztó

Bánki a kilencvenes években foglalkozott az üzemanyag-sűrítés témakörével is. A nagyobb kompresszió azonos üzemanyag-mennyiség mellett nagyobb munkavégzést tesz lehetővé, ugyanakkor megnő az anyag hőmérséklete, és bizonyos hőfokon öngyulladás következik be. Ennek elkerülése érdekében Bánki vízporlasztót alkalmazott: a kettős karburátor a petróleum-levegő keverék mellett vizet juttatott az égéstérbe. A nagy sűrítést lehetővé tévő vízporlasztásos motor 1898-ban kapott szabadalmat, és 1900-ban díjat nyert a párizsi világkiállításon. A találmány azért nem terjedt el széles körben, mert Rudolf Diesel nyersolajjal hajtott motorja egyszerűbbnek és gazdaságosabbnak mutatkozott.

Az évek során Bánki a Ganz osztályvezetője, később főmérnöke lett, majd tizenhét év szolgálat után, 1898-ban elhagyta a vállalatot és tanácsadóként segítette tovább a működését. A Műegyetem tanáraként dolgozott tovább, 1900-tól a hidraulika-tanszéket vezette; érdeklődése a folyadékok áramlása és a turbinák felé fordult, és néhány év alatt e területen is nemzetközi szaktekintéllyé vált. Csonka János ekkor autótervezéssel foglalkozott, a Magyar Királyi Posta által kiírt pályázatra készített levélgyűjtő gépkocsikat, melyeket a győri Magyar Waggon- és Gépgyár (a Rába elődje) és a Röck István Gépgyár is készített. A postakocsik motorja a porlasztónak köszönhetően nemzetközi viszonylatban is modern szerkezet volt. Bánki Donát is tervezett levélgyűjtő autót, melynek érdekessége, hogy a keresztben beépített, Csonka-féle léghűtéses motor az első kerekeket hajtotta fogaskerék-áttétellel. A meghajtás kiforratlansága miatt a futáspróbán elért eredmények nem voltak kielégítőek, a Ganz gyár pedig nem akart áldozni a konstrukció tökéletesítésére.