A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt

Volkswagen Bogár 1968
Vágólapra másolva!
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ezért kipróbáltuk, milyen használni ma az egykori népautót. Így fest egy 1968-as Volkswagen 1300-as Budapesten, 2012-ben.
Vágólapra másolva!

Fotó: Balogh Bence [origo]
Egy régi autó, amelynek a széleit ugyanúgy nem lehet látni, mint az újakét

Igaz, hogy egy kis odafigyelés árán megbízható, és örvényt sem kelt maga körül a forgalomban, de a klasszikus értelemben véve nem alkalmas autónak. A Bogár ugyanis nem ellátja, hanem újraértelmezi a járós autó fogalmát. Aki fogékony az ilyesmire, annak képes visszacsempészni az életet az ellaposodott ingázásba, addig is történik valami érdekes, viszont nem árt hozzá egy kis szociális érzékenység, mert a Bogár vonzza az embereket. A szerkesztőségből többen is vezetni akarták, vagy csak beleülni egy körre. Egy barátom a város túlsó feléről is eljött, hogy láthassa. Nem csoda, hogy én is mindennap vártam, hogy újra beülhessek.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Hasznos a pillangóablak, nyáron szellőztetni, télen párátlanítani lehet vele

Jó volt érezni a korabeli anyagok jellegzetes illatát, és élveztem, hogy meg kell dolgozni vele. A Bogár legjobb része a bokszermotor, amely lehet, hogy hangos és papíron gyengécske, de városban vehemensen mozgatja az autót. Szépen veszi a fordulatot, ami csodás akusztikai élmény. Gázadásra leül a háta, nekirugaszkodik, és csak repíti előre a bódét, közben olyan hevesen berreg, hogy a kétszeresét is elhinnénk annak, amit az óra mutat, pedig így is vissza kell fogni magunkat. Ezt tudta 40 lóerő régen, amikor még nem a környezetvédelmi normák kedvében akartak járni. Országút sem akadály, 120-szal folyamatosan utazik, a forgalomban még sincs presztízse, mert a legtöbben csak egy veszélyes, öreg autót látnak benne.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Egy 2005-ös Swift és egy jó állapotú 1968-as Bogár is közel 900 ezret ér

Sajnos igazuk van. Bármennyire is álljuk a nehézségeket, egy súlyos balesetben a Bogárban ülve nem sok esély van a túlélésre. Kíváncsiak voltunk, hogy veszélyes helyzetekben hogyan viselkedik, ezért elvittük a Hungaroring Vezetéstechnikai Tanpályára, hogy biztonságos és kímélő körülmények között tehessük próbára. Ellenfele kollégánk 2005-ös Suzuki Swiftje volt. A mai népautó, alapfelszereltséggel, szintén 1,3-as, de már 92 lóerős motorral. Egy kocsi, amely a jelenlegi kínálatban megfelel a Bogárnak. Egyszerű és olcsó, de megbízható, és van benne valamennyi báj is, bár a VW míves tárgynak tűnik mellette, amit szakemberek gyártottak, nem úgy, mint a Swiftet, amely a fröccsöntés remekének tűnik. Mai árfolyamon ráadásul mindkét autó egyformán közel 900 ezer forintot ér.

Fotó: Balogh Bence [origo]
37 év a korkülönbség, a Bogár masszívabb, a Suzuki biztonságosabb

A tanpályán különböző vészhelyzeteket szimuláltunk. Ki kellett kerülni egy tárgyat felemás útburkolaton és pusztán csúszós felületen. Változó tapadás mellett fékeztünk és csúszós úton kanyarodtunk. Ezen a pályán mind a 37 év különbség a magyar kisautó javára vált. Közel sem olyan érdekes a kormánya mögött ülni, mégis űrtechnikának tűnik a Bogárhoz képest. Lehet, hogy a mai mezőnyben már nem ér fel a legjobbakhoz, de mindenre felkészítették, ami csak útközben előfordulhat. Kormánya és futóműve is precízen reagál, a sofőr reakcióit korrigálják a segédberendezések, és egészen kiszámíthatóan, elsokalláskor alulkormányzottan viselkedik.

Cikkajánló

Forrás: AFP

Fotó: Balogh Bence [origo]

Fotó: Balogh Bence [origo]

Birodalmi kabala
- A Bogár-sztori folytatódik

Bogarasok áldásával
- VW Beetle és Bogár

Akik hétvégén is busszal
járnak - VW Transporter



A Bogárral sem lehetetlen megúszni hasonló helyzeteket, viszont a sofőrnek minden tudására szüksége van, és egyáltalán nem biztos, hogy a nehézkes kezelhetőség miatt képes lesz jól reagálni. Hasznos lehet, hogy a farmotor és a hátsókerék-hajtás miatt a súlypontja alacsonyan van, olyan masszívnak tűnik, mintha semmi sem tudná lerobbantani az útról, mintha jobban hatna rá a gravitáció is. Futóműve a végsőkig küzd, hogy stabil maradjon, de felépítéséből adódóan megvannak a határai. Sokkal pontatlanabbul irányítható, hajlamos túlkormányzottá válni. Ahhoz, hogy biztonságos legyen, érdemes alaposan kiismerni és óvatosan bánni vele. A Bogár jó alternatívája lehet egy Swiftnek, ha többnyire egyedül járunk, esőben, hóban pedig nem erőltetjük az autózást.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Csak fanatikusoknak ajánljuk napi használatra, nekik viszont nagyon

Mert a világ sajnos elszaladt mellette, így jobban járunk, ha a Bogarat inkább vasárnapi veteránként használva mutatunk fityiszt neki, ahelyett, hogy napi használatban nyúzva próbálnánk kétségbeesetten utolérni. Persze nem lehetetlen, aki elég elhivatott, télen-nyáron élvezheti. Ráadásul könnyen rabul ejt. Utolsó este végighajtottam a Lánchídon, az egyik lámpánál integettek, hogy nagyon szép a Bogaram. Meg is bocsátottam minden hibáját.

Köszönjük a BugParts Kft. segítségét!

Forrás: BugPartsHudák Mihály, a tesztelt Bogár tulajdonosa mesél kedvencéről: Négy éve felhívtak, hogy van egy eladó Bogár, ami velem gyakran megesik. Ezt egy hölgy a férjének vette a negyvenedik szülinapjára, de az úriember nem a matuzsálemekért, hanem a pörgős sportgépekért volt oda, így garázsdísz lett belőle. Amikor már ott is útban volt, kerestek egy szakit, akire rásózhatják, így kerültem a képbe. Miután sikerült megegyezni, azonnal felavattuk egy kirándulással.

A próbaút után azonnal elvittem a saját szakijaimhoz, és csináltunk rajta egy motort, futóművet, féket és elektromos rendszert érintő nagyjavítást, szinte csak a kárpit maradt érintetlen. Utána már nemcsak szép, hanem megbízható is lett, és élmény volt vele az autózás. Az alkatrészek beszerzése sem probléma, már több mindent lehet ezekhez az öreg autókhoz kapni, mint az újakhoz. Minden elérhető, amiből egy komplett Bogarat újjá lehet építeni. Mivel én is alkatrész-forgalmazással foglalkozom, nem tudom, hogy pontosan mennyibe került eddig, de ha belegondolok, a vételárát biztosan még egyszer ráköltöttem.

Nem egy szervizigényes autó, ötezrenként szelepet kell állítani, és időnként a féket is ellenőrizni kell. Tízezrenként ajánlott gyertyát cserélni, olajból a drágább, classic olajra van szükség, de a 8-10 literes fogyasztás miatt a legtöbbet benzinre kell költeni. Viszont ha van benne, és szikra is van, akkor mennie kell, és megy is. Persze ma egy ilyen kis kocsira rá lehet költeni egy Suzuki árát is, de ebből soha nem lesz Suzuki, mindig Volkswagen marad. Sok szép emlékem fűződik ezekhez a kocsikhoz, kedvelem őket, mert olyanok, mint egy sziget ebben a rohanó világban. A tulajdonosok megállnak egymásnak segíteni, és akkor is integetnek az utcán, ha nem ismerik egymást. Élmény az élet egy Bogárban, aki nem hiszi, vegyen egyet, és élje át a csodát, amit mi, bogarasok már ismerünk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!