A 60-as évek végére a konkurensek - főleg a japánok - elég messzire elhúztak a BMW-től. Nem annyira minőségben és megbízhatóságban, de kívánatosságban és technikai, technológiai színvonalban biztosan. Az 1969-ben bevezetett, a gyári terminológiában /5-ösnek nevezett új sorozat éppen ezért nagyot lépett előre, bár a bajorok szokásához híven nem túl látványosan.
Az 500-as (32 lóerő), 600-as (40 lóerő) és 750-es (50 lóerő) gépekből álló palettán a korábban éveken át használt lengővilla helyett megjelent az első teleszkóp, és ekkorra datálható a későbbi kék-fehér bokszerek védjegyévé vált állandó nyomású Bing karburátorok színrelépése is.
Az 1969 és 1973 között 38 370 példányban gyártott csúcsgépet is bőséges műszaki tartalékokkal szerkesztették meg:
50 lóerő és 60 Nm már akkoriban sem számított soknak 750 köbcentiből,
ahogy a négyfokozatú váltó és az első duplex fékdob sem volt különlegesség, sőt… Akárhogy is, a szerkezet 175 km/órával is száguldhatott, és nem sokkal volt nehezebb 200 kilónál, így mindene adott volt a sportgép státuszhoz.
Király Tibor régi motoros, és lelkes gyűjtő (szép Pannoniái is vannak) régóta vágyott már bokszer BMW-re. Nem feltétlenül R75-ösre, de az élet éppen egy ilyet sodort az útjába még 2011-ben: egy németországi hagyaték részeként árulták, már hazai OT minősítéssel, látszólag hibátlan, kellően patinás, tökéletesen prezentálható, ráadásul hiánytalan állapotban.
Már a hazaúton kiderült, hogy a motor gyenge, nem igazán fékez és az egyenesfutása is csapnivaló, de lábon hazaért a több száz kilométerről.
Tibor nem tervezett generált, kozmetikai felújítást sem,
főleg nem restaurálást. Kifejezetten örült az értékes eredeti fényezésnek, csíkozásnak és krómoknak, csak itt-ott javított kicsit. Az olajcsere után azonban kiderült, nem véletlenül töltöttek mézsűrűségű anyagot a bokszerbe, a friss olajjal azonnal eltűnt az olajnyomás.
A gyatrán felújított olajpumpa volt a hibás, a főtengely és a hengerek rendben voltak. Ha már szétszedték a motort, kicserélték a kuplungot is, beszabályozták a karburátorokat és a gyújtást. Rendbe tették a fékeket és a lengéscsillapítókat, ettől azonnal helyreálltak a menetjellemzők. A látványos kombinált fordulatszámmérő/sebességmérő 77 000 km-t mutatott a vásárláskor, ma kevéssel 79 000 felett áll.
Főleg túrázásra használják,
hosszú áttételeivel az autópályázást is nagyon jól bírja,
különösen, hogy ez már az 5 centivel megnyújtott tengelytávú hosszú R75-ös – a BMW kifejezetten a nagysebességű stabilitást javítandó változatott a vázon de csak elég későn, 1973-ban. Mivel az év nyarától már a /6-os sor volt műsoron a berlini gyártósorokon, csak nagyon kevés ilyen hosszított R75/5-ös készült.
Ez a darab ráadásul a legutolsók egyike is, hiszen számai alapján 1973 júniusában gurult ki a gyárkapun, júliustól pedig már az elöl tárcsafékes, ötsebességes /6-osokat szerelték. A láthatóan egész életében jól karbantartott motoron több extra is csillog, ilyen a bukókeret, a zárható tanksapka és a hátsó bőrönd szett is (a dobozok a garázsban pihennek), de a kormány lengéscsillapítója, az indítómotor, az index, a két tükör és fordulatszámmérő már akkor is alapfelszerelésnek számított.
Nagyon jó, hogy van indítómotor, de külön érték, hogy a berúgókar is megmaradt! A széles és kényelmes nyereg az egyel későbbi /6-osoké, de Tibornak mindene megvan az ülés eredetivé tételéhez is, a különbség egyébként minimális, csak a típust alaposan ismerőknek tűnik fel a mintázat eltérése.
Tesztünk előtt sokáig nem volt beindítva, de egy kis akkutöltés után második próbálkozásra életre kelt. Hangja olyan, mint új korában: csendes, nem is nagyon mély, de egyenletes, még hidegen is. Szenzációsan élénk, finoman remeg,
a hosszirányú főtengely pedig meg-megbillenti a motort egy-egy gázfröccsre.
A fordulatszámmérő és az összes visszajelző is működik.
A rövid próbán úgy viselkedett, ahogy 1973 nyarán is mehetett: a mély súlypontot és az alacsony kormányt is szokni kell, de meglepően könnyű irányítani. Nyomatékból már 2000/perc környékén rengeteg van, innen gyorsítva csodaszépen szól a két henger.
Precízen csattogtathatók a fokozatok, igaz, a váltókar nem jár rövid utakon, és a száraz, egytárcsás kuplung harapóssága is furcsa lehet elsőre. A fékek gyengék, de hozzájuk lehet szokni, ahogy a fart emelgető kardánreakciókhoz és a vigyorhoz is, ami menet közben állandósul az ember arcán.
Ne feledjük, mekkora sztár volt az a nyugati állampolgár, aki ilyen géppel érkezett a Balatonra vagy Budapestre. Ellenfele nemigen akadt az utakon, a kétütemű Jawák, MZ-k és Pannóniák jóval gyengébbek voltak. Már csak azért is nagy nimbusza volt, mert az Uralok is BMW-technikát használtak - csak régebbit, ódivatú köntösben és szovjet összeszerelési minőségben.
Műszaki adatok - BMW R75/5 (1973)
Motor: kéthengeres, léghűtéses, OHV-vezérlésű bokszer. Hengerűrtartalom: 745 cm. Furat x löket: 82,0 x 70,6 mm. Kompresszió: 9,0:1. Teljesítmény: 50 LE, 6200/perc fordulaton.Nyomaték: 50 Nm, 5000/perc fordulaton.Erőátvitel: négyfokozatú lábkapcsolású sebességváltó, egytárcsás szárazkuplung, kardánhajtás.
Felépítés: dupla bölcsőváz, elöl teleszkóp-, hátul kétkarú lengővilla állítható előfeszítésű rugóstagokkal, bovdenes működtetésű (elöl kétkulcsos) dobfékekkel (200 mm).
Hosszúság x szélesség x magasság: 2150 x 852 x 1040 mm. Tengelytáv: 1435 mm. Saját tömeg: 210 kg. Üzemanyagtartály: 24 l. Végsebesség: 175 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 6,4 s.