Bár Amerikában általában minden nagyobb, mint Európában, a hagyományosan a Los Angeles Convention Centerben, évente megrendezett autókiállítás
meglepően kompakt méretű:
két nagyobb és két kisebb pavilonból áll, a teljes kiállítási terület talán még a Genfi Autószalonét sem éri el.
Európai szemmel érdekes volt látni az amerikai gyártók teljes kínálatát, ezek a kocsik ugyanis – kevés kivételtől eltekintve – egyáltalán nem kaphatók Európában, de az európai, japán és koreai márkák is rengeteg, Amerikának tervezett és kizárólag itt kapható modellt állítottak ki.
A legtöbb európai autószalonon csak nézegetni lehet az autókat, itt azonban a 15 dolláros jegy megvásárlása után az újdonságok nagy részét ki is lehet próbálni a pavilonok körül kijelölt pár kilométeres körön, közúton.
Ehhez csak egy érvényes jogosítvány és egy pár perces regisztráció szükséges, persze a próbaútra velünk jön egy gyári ember, aki vigyáz a technikára, és megválaszolja a felmerülő kérdéseket. Én egy üzemanyagcellás, csak Japánban és Kaliforniában lízingelhető, 2017-es modellévű Honda Clarityt próbáltam ki, az élményekről hamarosan cikk is születik majd.
Sajnos egy korábbi napon balesetet okozott az egyik tesztvezető, amikor az elektromos Fiat 500e-vel egy tereptárgynak ütközött, és a leszakadó betontörmelékek nyolc embert sebesítettek meg. Talán az Európában nem kapható mini-villanyautó fürgesége viccelte meg az alkalmi sofőrt, bizony 111 lóerő és 200 Nm nyomaték egy ekkora autóban csodákra lehet képes.
Nem egy korai sajtónapon, hanem egy szombati közönségnapon mentem mi a kiállításra, ami több hátránnyal is járt: egyrészt a világpremierek egy részét a gyártók már elcsomagolták addigra, másrészt dél körül már
akkora tömeg özönlött be a pavilonokba, hogy fotózni és lépni is alig lehetett.
Reggel viszont még szinte üresek voltak a kiállítóterek, az ilyekor érkező családok hímnemű gyerektagjai zavartalanul sprintelhettek az autók között. Csodálkozó tekintetüket, hatalmasra tátott szájukat és másodpercenként hallatott wow! kiáltásaikat megtapasztalva megdőlni láttam azt az elméletet, hogy a mai gyerekeket már csak az okoskütyük és a számítógépes játékok érdeklik.
Megnyugodtam, a világnak ezen felén biztosan felkerül még pár izomautó-poszter a gyerekszobák falara a Star Wars-szereplők és a képregényhősök portréi mellé.
Kétségtelen, hogy Amerikában a SUV-láz még mindig tombol, az újdonságok nagy része is ebbe a kategóriába tartozott.
A legfontosabb világpremier az Alfa Romeo Stelvióé volt,
a Giulia alapokra épülő, pár hónap múlva kapható SUV csúcsváltozata 510 lóerővel, igényes futóművel és meglepően arányos, tetszetős formával láthatóan sok érdeklődőt vonzott az olaszok standjára.
Persze magára a márkára is sokan lehettek kíváncsiak, lévén
az Alfa Romeo utoljára a 164-essel volt jelen az amerikai piacon
(ha a kisszériás 4C tavalyi bevezetésétől eltekintünk), aminek 1995-ben állították le a gyártását.
Azt ígéri az Alfa, hogy a Stelviót a vezetési élményért lesz érdemes megvásárolni, amit azzal támasztanak alá, hogy 8 percnél gyorsabb köridejével még a Porsche Cayenne Turbót is lenyomja a nagy Nürburgringen.
A jelenleg még hibriddel sem rendelkező
Jaguar is nagyot durrantott a kompakt méretű I-Pace-szel,
ami egy vadonatúj platformra épített, tisztán elektromos hajtású, nagyteljesítményű szabadidő-autó, két éven belül gyártásba is kerül.
Los Angelesben mutatkozott be az új, hibridként is konfigurálható Mini Countryman is, amire már egyáltalán nem illik a márkanév, mivel
4,3 méteres hosszával 20 centivel nyúlik tovább elődjénél.
Formailag és technikailag sem hozott forradalmi újdonságokat a Mazda CX-5 második nemzedéke, ettől még jól néz ki, és továbbra is ez lesz az egyetlen SUV, amit szívó benzinmotorral lehet majd megvenni 2017-től.
A Honda újdonságában, az ötödik generációs CR-V-ben viszont már megjelenik az az 1,5 literes, 190 lóerős turbómotor, ami Európában először az új Civichez lesz választható.
Los Angelesben a Volkswagen a megnövelt hatótávú elektromos Golf mellett egy kifejezetten Amerikának tervezett, új óriás SUV-val, az Atlasszal vezekelt a tavalyi dízelbotrányért. A 4,92 méteres, hétszemélyes szabadidő-autó
ugyanarra a moduláris MQB platformra épül, mint a Golf,
műszakilag ezért szinte semmi köze nincs a hasonlóan testes Audi Q7/Porsche Cayenne/VW Touareg trióhoz. Nem meglepő, hogy kizárólag benzinmotorokkal kínálják az Atlast, a kétliteres TFSI mellett a 3,6 literes V6-os a két opció.
Persze ezeken kívül is volt újdonság rendesen.
Akkora autóval érkezett a Subaru, amekkorát még sosem gyártott
(a két év múlva megvehető Viziv-7 SUV 5,2 méteres), a Ford teljesen átrajzolta a csúnyácska, Brazíliában készülő Ecosport orrát az amerikai bevezetésre, de elhozta az új GT idén Le Mans-ban diadalmaskodó versenyváltozatát is.
A Mercedes itt leplezte le a szériában összkerékhajtású, de a Drift gombot megnyomva hátsókerekessé alakítható, és akár 612 lóerős, négyliteres, dupla turbós V8-assal hajtott E 63 AMG-t, meg az olajsejkeknek és hollywoodi sztároknak szánt ultraluxus kabrióját, a Mercedes-Maybach S650-est.
A Kaliforniában kimondottan népszerű német gyártó
farmotorosból középmotorossá alakította a 911 legdurvább versenyváltozatát,
az RSR-t. Erre azért volt szükség, mert a hathengeres bokszermotor helyére nagyobb diffúzort építhettek be, mellesleg a súlyelosztás is javult azáltal, hogy a blokk a hátsó tengely elé került.
Az amerikai márkák hagyományosan a januári, detroiti autószalonon szokták ellőni a 2016-ra szánt puskaporukat, Los Angelesben már
csak az új Jeep Compass világpremierje volt.
Kisebb dobás volt a Chevrolet Colorado pickup terepjárásra kihegyezett változata, a ZR2, amelynek az a különlegessége, hogy a felező mellett három zárható differenciálműve van, és összesen kilenc hajtásprogramot kínál a teljesen zárt összkerékhajtástól a sima hátsókerékhajtásig.
A két nagy hallon kívül a Tesla és a Porsche is egy-egy kisebb terembe költözött, de a folyosókon is volt bőven látnivaló. A Divergent3D nevű manufaktúra például a Blade nevű sportkocsit mutatta be, amelynek a különlegessége az, hogy a csővázának csatlakozó elemeit teljes egészében 3D nyomtatott alumíniumból készítették, a csövek pedig szénszál-erősítésű műanyagból vannak.
A 2009-ben alapított amerikai Elio Motors nem a lóerők számával, hanem a takarékossággal akar vevőket szerezni hasonlóan könnyű építésű, fura külsejű háromkerekű autójának, az E1C-nek. Ezt a kocsit eredetileg 2014-ben, egy korábbi GM üzemben kezdték volna gyártani, de a sorozatgyártás beindítását azóta is folyamatosan halasztják, a legújabb ígéret szerint 2017-ben már valóban elkezdik.
Az E1c egy kétszemélyes városi jármű, amelyben
az utasok egymás mögött helyezkednek el.
Meghajtásáról egy saját fejlesztésű, 55 lóerős, 0,9 literes, háromhengeres benzinmotor gondoskodik, amelynek fogyasztása állítólag csak 2,8 liter 100 kilométeren, miközben 10 másodpercnél hamarabb gyorsítja a kocsit 100 km/h sebességre.
A 200 Ft/literes amerikai benzinárakat és a kiállítást domináló benzines óriás pickupokat elnézve nem sok sikert jósoltam volna a kocsinak, de aztán a cég honlapjáról megtudtam, hogy már 62 ezren jelezték a vásárlási szándékukat, ami tisztességes szám egy ennyire rétegautó számára. Persze a fogyasztás mellett a 7300 dolláros (2,1 millió forintos) vételárnak is nagy szerepe lehet a fokozott érdeklődésnek.
A néhány kakukktojás ellenére azonban az óriási benzinesek uralták a szalont (éles kontrasztot mutatva a Párizsi Autókiállítással), és az amerikai külpolitikai terveket ismerve aligha lesz nagy nyomás a gyártókon, hogy kisebb, takarékosabb autókkal népesítsék be az USA útjait.