Nehéz ítéletet mondani egy kocsiról, amelynek vásárlói alapvetően mást várnak el az autótól, mint én. Nem véletlenül vicces dolog kispolgárként egy Rolls-Royce „teszt”, de szerencsére azért az új Jaguar XE nem ez a kategória még. Itt egyértelmű, hogy a prémium szedánok között szokott módon erősebb motort, magasabb minőségű szolgáltatást és
főleg stílust vár a tulaj,
akár az ár-érték arány rovására is. Vagy legalább ezeknek a látszatát, hogy a jól csengő márkanévvel fedje el: valójában nem nyújt semmi extrát a kocsija.
A presztízsmárkák dolga nehéz, hiszen ha körülnézünk a tömeggyártók árlistájának felsőbb régióiban, akkor egész jó minőségű termékekre és igényes műszaki tartalomra bukkanunk. Ezt persze minden új autónál le szokták írni az autós firkászok, de mentségemre legyen mondva, hogy szinte egyenesen a Ford Mondeo Hybridből ültem át az annál közel hatmillióval drágább Jaguar XE tesztautóba, és ha brutálisan őszinte akarok lenni, vannak pontok, amiben nemhogy hasonló, de egyenesen jobb volt a Ford. De ne szaladjunk ennyire előre.
A Jaguar márkanévre itthon igencsak skizoid válaszokat mutatunk. Egyrészt van egyfajta jó értelemben vett romantikája, különlegessége, amit még akkor is érezni, ha nem egy V8-as sportkocsi, hanem mondjuk egy közepes (BMW 3-as méretű) szedán orrára tűzik a macskát. Amíg csak nálam volt az XE tesztautó, folyamatosan gyűjtöttem a mosolyokat, odaforduló járókelőket, meg persze a kollégák kérdéseit - csak úgy áradt a csí.
Ha azonban vásárlásra kerül sor, mindenkinek az jut eszébe, hogy az angol autó megbízhatatlan, meg biztos nagyon drága is. Pedig a 70-es és 80-as évek valóban rossz minőségű brit gyártmányaiból még használtan is csak nagyon kevés jutott el hozzánk, és bár persze a hazai keresetekhez mérve nem olcsó egy új Jaguar, de ha ez tényleg számítana, feleennyi BMW, Merci vagy Audi futna az utakon: azok sem olcsóbbak. Szóval a helyzet az, hogy az utca embere inkább érdekességként, mint autóként tekint a nagymacskás márkára itthon, és még az a szerencse, hogy ez másutt nem így van, különben rég becsukhatták volna a boltot.
Az XE egyik legfőbb célja éppen az, hogy ezen a helyzeten változtasson. Bár nem az első Jaguar a kategóriában, de hogy az X-Type emlékét is kitöröljék,
ezúttal maradtak a hátsókerék-meghajtásnál,
és a valóban prémium műszaki tartalomnál. Így próbálnak betörni a cégautós piacra, ahol nem dübörgő V8-ra, hanem olcsón fenntartható négyhengeresekre van szükség. Lehetőleg dízelként (már rég nem tabu a Jaguarnál), de szerencsére selymes járású benzinesek is vannak a palettán.
Tesztünkre a második legerősebb variáns érkezett, hiszen a kétliteres, turbós benzinmotor 240 lovat és 340 Nm nyomatékot présel ki magából ebben a változatban - az XE kínálatban ennél csak a kompresszoros V6 tud többet. A Jaguar ekkora ménest már csakis a jól ismert nyolcgangos ZF automatával ad, amelyen át a hátsó kerekeket hajtja. Hogy a csomagolás méltó legyen a teljesítményhez, a legmagasabb felszereltségi szintet (Portfolio) és még néhány további extrát kapott a tesztautó, így regadóval már átlépi a 18 millió forintot.
Mit kapunk ezért a pénzért? Először is remekbe szabott formatervet. Különösen az XE orra lett igen menő, de vérpezsdítő az a jellegzetes sportos-hátsókerekes kiállás is, amit oldalról mutat. Hátulról sem rossz, azonban
nehéz nem Audit látni a far kialakításába,
ezért ezt talán hagyjuk. Jó hír viszont, hogy a csomagtérfedél vállalható nyílást takar, amelyen át a kategóriához illőn 455 litert pakolhatunk meg, már ha megelégszünk defektjavítóval – szükségpótkerék választása esetén 415 liter marad a táskáknak.
A kupés tetőív vesztesei, ahogy az lenni szokott, a hátul ülők, de nem is a fejtér a gond, inkább a lábtér az, ami 180 cm felett már szűkös lesz, különösen, ha elöl is magas emberek ülnek. Persze három gyereknek esélye sincs, de ne legyünk igazságtalanok, nem is ígérte senki, hogy az XE majd a családok kedvence lesz – itt a sofőrről szól minden. És ahogy az elektromosan teljesen személyre szabható (a combtámasz, sőt az oldaltartás is állítható), finom, perforált bőrbe húzott ülésbe huppanok, ezt a kitüntetett figyelmet mindjárt meg is érzem.
Amerre csak elvándorol az ujj, finom anyagokkal találkozik, a forma visszafogott, de mégis élő, nincs karót nyelt hangulat. Na jó, az ajtókárpit hármas osztása talán kicsit sok,
többször is az ülésmemória gombjaival akartam ablakot lehúzni,
a könyöklő pedig talán túl hátul van - pedig az ülést, modern autókban megszokott módon, a szélvédőtől jó távol kell húzni még az én csekélyke 176 centimhez is.
El kell azonban mondani, hogy egyedül az ülésre tenném ki jó szívvel a prémium jelzőt, a cockpit kárpitozása amúgy „csak” jó: az a bizonyos drágán felextrázott Mondeo Hybrid nagyjából ugyanezt a szintet tudta, míg egy Audi ennyi pénzért még finomabb. Sajnos van egy komolyabb bökkenő is: a műszerfal, illetve az érintőképernyős infotainment rendszer egy generációval le van maradva nemhogy az Auditól, de még a Fordtól is.
Persze nem mindenki van annyira oda a modern kütyükért, hogy ez zavarja: azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, éppen a Jaguart magának megengedő rétegben sokan szeretik a konzervatív megoldásokat. Ráadásnak a rendszer amúgy jól működik: a túlbonyolított ülésfűtést leszámítva remekül osztották el az angol mérnökök a funkciókat a gombok és az érintőfelülettel elérhető menük között. És ami különösen dicséretes: nagyon jól sikerült a kormányon elhelyezett kapcsolók elosztása, szinte intuitív, pedig a kormányfűtéssel együtt van vagy 13 gomb ott.
Túl vagyunk egy kisregényen, és még nem mentünk egy métert sem? Elnézést a várakozásért, a legjobbat akartam a végére hagyni. Mert bizony az XE menetben fényesen bizonyítja, hogy nem véletlenül, és nem is marketingfogásként került a nagymacska az orrára. Az automata váltóról nincs mit mondani, az olyan, mint a többi nyolcfokozatú ZF (lásd még: BMW, Rolls-Royce, Chrysler, Jeep, Maserati, Aston Martin...), és az elé csavarozott négyhengeres
Jaguar-Land Rover motor is remekül sikerült.
A hangja nem kellemetlen, az ereje már alulról ébred, de jól beosztható, így gyorsan és lassan egyaránt lehet vele menni anélkül, hogy az utasok bólintgatnának.
Ráadásul a 70%-ban városi talajon megtett teszt alatt sem ment tíz liter fölé a fogyasztás, pedig oda-odaléptem neki, ha már 240 lóerős. Ami pedig tényleg üt (szerencsére nem a szó szoros értelmében), az a futómű. Anno, a 70-es években az XJ azzal szerzett magának számtalan hívet, ahogy egyesítette a kényeztető, úthibákat nem is vasaló, hanem eltüntető futásminőséget a jó kanyarvétellel. Az XE pontosan ezt hozza el 2016-ba, ráadásul úgy, hogy észre se venni: már két napja nálam volt, mire leesett, mennyire jól bánik el a hazai utakkal.
Eközben a direkt kormány legkisebb utasítására irányt vált, vagányan kanyarodik, nemcsak szóban, érzésre is sportos a vezethetősége. Ezt hogy csinálták? Talán az lehet a magyarázat, hogy
az angol úthálózat sok helyütt hasonlóan gyenge lábakon áll,
mint a magyar, így a maguknak fejlesztett autó nálunk is fényesen beválik. Nem tudom, de az biztos: ezt a kényeztetést a német konkurencia csak eggyel nagyobb méretben, légrugóval tudja.
Az XE tehát valódi Jaguar: kiváló vezethetőséget ad egész jó körítéssel és néhány hibával. Ilyenkor kezdi el sok autós szaki ingatni a fejét, hogy hát igen, jó-jó, de a BMW ellen mindez kevés lesz. Olyan ez, mintha a Porsche 911-et akarná valaki legyőzni: összehasonlító tesztben úgysem fog sikerülni. Feltűnt azonban, hogy nem csak 911-es van az utakon? Hogy az új belépő Audi R8 milyen simán megvetette a lábát, anélkül, hogy a távoli rokonság piacába harapott volna? Itt is hasonló a helyzet: valójában nem a BMW-t kell legyőzni, hiszen aki eldöntötte, hogy 3-ast vesz, úgyis azt fog venni.
Sokkal fontosabb, hogy saját piacot, saját híveket gyűjtsön a Jaguar azok körében, akik nem döntöttek, vagy éppen
csak annyit tudnak, hogy ne német legyen.
Nincsenek ám ők sem kevesen, amit jól mutat, hogy ez a piac nem volt mindig üres, régen itt játszott a (hamarosan az ígéretes Giuliával feltámadó) Alfa Romeo és a szép emlékű Saab is. De a lényeg: a japán elitmárkák mellett ugyanez a fő vadászterülete a Volvónak is.
A kis márkáknak csak viszonylag kevés típus- és motorvariáns kifejlesztésére van lehetősége, és ha a temérdek pénzből tökéletesre csiszolt németekkel vetjük össze őket, úgyis fogunk bennük hibát találni. Mégis, ahogy sokan boldogok egy Volvo S60-nal, úgy a Jaguar XE-vel is rengetegen azok lesznek, mert van stílusa, és jó vezetni, még ha nem is tökéletes.