Nemrég bemutattunk egy gyönyörűen restaurált Pontiac GTO-t. Akkor azt írtam, ez az első amerikai modell, amely igazán megfogott. Úgy látszik, ez az én időszakom, mert most szembejött velem a második olyan újvilági gép, amelyért rajongani kezdtem. Az 1954-ben a Hudson és a Nash-Kelvinator autógyártók egyesülésével létrejött, leginkább a Jeep modellekről ismert American Motors Corporation (AMC) Pacer típusáról van szó, egy méltán elfeledett négykerekűről.
Bár a cég rengeteg jópofa ötletet vetett be az autónál, hogy a vásárlók kegyeibe férkőzzön, ötéves vergődés és 280 ezer legyártott darab után eltűnt a süllyesztőben az amerikai autógyártás talán legbizarrabb kísérlete.
Az első skicceket 1971-ben vetette papírra a cég vezető formatervezője,
Richard A. Teague, minden részletmegoldáson látszik, hogy egyedülálló formát akart összehozni, és persze olyat, amely a hatalmas limuzinokhoz szokott amerikaiakat is megfogja.
Ezért nagyon széles az utastér (külső szélesség: 1956 mm), még a mai viszonyok között is hatalmasnak tűnik: a vezetőülésből nézve a mellettünk helyet foglaló utas szinte karnyújtásnyira csücsül puha fotelében. Maga az AMC sem titkolta, hogy a tervezéskor a kabin tágassága volt a legfontosabb szempont, ehhez szabták a zakót.
A mai kompaktokra jellemző hosszúságú (4356 mm) acélkasztni kerekeit a sarkokra ültették (tengelytáv: 2540 mm), az első tetőoszlopokat a lehetőségekhez képest előretolták, hátul pedig a néhány évvel később oly sikeres hatchback, azaz
ferdehátú kialakítással örvendeztették meg a nagyérdeműt.
Alacsonyan húzódik az övvonal, a korra jellemző „széltoló" limuzinokhoz képest szenzációs a 0,43-as légellenállási tényezője.
A Car and Driver az egyik cikkében száguldó gömbakváriumnak nevezte a Pacert, ez a vicces megjegyzés igazán illik rá: az üvegfelületek aránya 37 százalék (!), ennek legnagyobb előnye a hihetetlenül jó kilátás, ugyanakkor egy naposabb délutánon megfőttek benne az utasok.
Figyelemre méltó az önhordó szerkezet és – a rezgéscsillapítás érdekében – a karosszériához gumírozott csatlakozásokkal illeszkedő segédvázon csücsülő motor-váltó-első futómű egység, utóbbi szintén gumis perselyekkel csatlakozik a segédkerethez. A hátsó, hosszanti laprugós felfüggesztésnél is spéci perselyekkel igyekeztek elszigetelni a rezgéseket. És ha már a motor szóba került: az AMC eredetileg Wankel, azaz bolygódugattyús erőforrásban gondolkodott.
Bevezetéskor még a GM motorját tették volna az autó orrába, de – jó sok pénzért – megvették a Curtiss-Wright bolygódugattyús motorok licencét, hogy később majd maguk gyártsák.
De a GM 1974-ben kihátrált a Wankel-projektből,
a Pacer pedig ott maradt motor nélkül, így végül (a motortér szolid áttervezése után) a Jeepekben és a többi AMC-modellben bevált sorhatosokkal indulhatott el a gyártás 1975-ben.
A Ford Pinto után ez volt a második amerikai szériaautó, amelynél fogasléces kormányművet alkalmaztak (természetesen hidraulikus szervóval megspékelve), a karosszéria kialakításánál pedig már
figyelembe vették az USA egyre szigorodó biztonsági előírásait is.
Érdekes megoldás, hogy az utasoldali ajtó 10 centivel hosszabb, mint a vezetőoldali, hogy a hátsó ülésre igyekvő utasoknak több helyük legyen a beszálláshoz.
Az itt bemutatott autó eredetileg Svájcban szolgált (a típust Európába is exportálták), majd nagyjából tíz évvel ezelőtt érkezett be az országba, jelenlegi gazdája négy éve hajtja. Sosem restaurálták, ez látszik rajta, de egy külső fényezést már kapott – ugyanazt a kéket, amelyben eredetileg is pompázott. Nem veteránminősítésű, viszont jól mutat rajta a motorkerékpár formátumú magyar rendszám.
Ahogy az ember közelről szemügyre veszi, meghökken az arányain, pontosabban az aránytalanságán, a közel kétméteres szélességhez párosuló 4,3 m-es hossz és a lekerekített élek miatt nem igazán lehet másik járműhöz hasonlítani. Krómból sokkilónyi jutott rá, a vaskos (biztonsági) lökhárítók, a dísztárcsák, a lámpa- és ablakkeretek, a tükörházak mind ragyogóan csillognak.
Bár a jobb oldali ajtó a hosszabb, a vezető is tekintélyes méretű lemezdarabot nyit ki, hogy belesüppedhessen az oldaltartás nélküli ülésébe.
Egészen furcsa a térérzet belülről is,
és nem is a szélesség a megdöbbentő, hanem az ívelt szélvédő mögötti óriási tér, valamint a hátsó utasok szintén elismerésre méltóan tágas lábhelye.
Ebben a Pacerben az erősebbik sorhatos, OHV-motor dolgozik, ez 4,2 literes, 110 lóerőt és 265 Nm nyomatékot küld a hátsó kerekekhez. Az alapgép csak 3,8 literes volt (szintén hathengeres felépítéssel, mindössze 90 lóerővel, 222 Nm-rel), és 1978-tól megjelent a szépen gurgulázó és erős, de benzinzabáló 5.0 V8 is.
Alapból három- vagy négyfokozatú kézi sebességváltóval viaskodhatott a sofőr, a tesztautóban az extraként adott háromgangos automata kapcsolgatja a fokozatokat, kicsit lassan és nem túl finoman. A sorhatos gép viszonylag halk, és egyenletesen is jár, és ahhoz képest, hogy közel 1,5 tonnát kell mozgatnia, nem zavaróan lomha.
Nagyokat ring a karosszéria, ahogy átgurulunk egy-egy úthibán, a négyfordulatos volán visszajelzést ugyan nem ad az útról, de legalább egy ujjal forgatható, a tárcsa-dob alapú szervofék elfogadhatóan teljesít.
Tulajdonosa szerint tartós 100-110 km/órával a világból kimegy,
és ilyen tempó mellett autóúton, autópályán beéri 10 l/100 km körüli fogyasztással is (egyébként városban elszopogatja a 12-15 litert).
Ahogy az autóipar oly sok más furcsa szerzetét, úgy a Pacert is idővel felfedezték maguknak a gyűjtők, méghozzá nem csak Amerikában. Ebben segített, hogy több filmben is szerepelt, a legismertebb az 1992-es Wayne világa (lásd a fenti videón), Mike Myers főszereplésével. Így aztán hiába ritka, mint a fehér holló, a járókelők és más autósok sokszor régi, vicces ismerősként köszöntik.
Műszaki adatok AMC Pacer 4.2 (1976)
Motor: hathengeres, soros, hengerenként kétszelepes, OHV-benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 4228 cm3. Teljesítmény: 110 LE, 3500/perc fordulaton. Nyomaték: 265 Nm, 2000/perc fordulaton.
Erőátvitel: háromfokozatú automata váltó, hátsókerék-hajtás. Felfüggesztés: Elöl kettős háromszög-lengőkaros, hátul merev tengelyes, elöl tekercs-, hátul hosszanti laprugó. Elöl tárcsa-, hátul dobfék, kétkörös, szervorásegítéses fékrendszer. Fogasléces kormánymű, hidraulikus rásegítéssel.
Felépítmény: háromajtós, négyüléses, önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 4356 x 1956 x 1359 mm. Tengelytáv: 2540 mm. Üres tömeg: 1450 kg. Tank: 83 l. Gumiméret: 195/75 R14.
Végsebesség: 152 km/h. Vegyes fogyasztás: 10-15 l/100 km.