A brit átlagnál is hányatottabb volt az 1954-ben Trevor Wilkinson által Blackpoolban alapított Layton Engineering sorsa: a cég 1957-től Layton Sports Cars, 1964 után TVR Cars Ltd. néven működött. Saját motorokat akkoriban még nem terveztek, így készülhettek TVR sportkocsik Coventry–Climax-, Ford-, Hillman-, Sunbeam- és Triumph-motorokkal is.
A márka a '70-es, '80-as években háromszáznál is kevesebb autót készített évente, a csúcsot 1998-ban érték el 1688 darabbal, de 2004-re újra évi 500-ra esett vissza a termelés. A fél évszázadosan csődbe ment céget az orosz Nyikolaj Szmolenszkij vásárolta és mentette meg 15 millió fontért, és 2006-ban már 306 darab friss fejlesztésű TVR Tuscan S és Sagaris gördült ki az üzemből Blackpoolban, ahol
most sajnos újból nem készülnek autók.
A TVR honlapja szerint a követező modell idén várható, de ez már a sokadik ígéretük...
Ami a valóság, az néhány megmaradt példány, és az, hogy egyikük éppen Magyarországon támadt fel, nem is akármilyen hosszú álmából. A Vixen 1967-ben jelent meg igazi könnyűszerkezetes építéssel, elődje, a Grantura csővázával, műanyag karosszériaelemekkel és kicsit felpiszkált Ford-motorokkal.
Négy sorozatban, egészen 1973-ig gyártották,
az elsőből, azaz az S1-esből csak 117-et raktak össze, de a teljes Vixen-mennyiség (S1-től S4-ig) is csak 758 darab volt. Legalábbis négyhengeres motorral: soros hathengeresből összesen további 385 készült.
A bemutatott 1968-as S1 Kertész András tulajdona, édesapja vásárolta még az 1980-as évek elején, majd a kocsi évtizedeken át a padláson várta a feltámasztást, elemeire szedve ládákban, dobozokban. A gondosan őrzött családi kincset húsz éven át rejtegette a papa, hogy egyszer majd, titkát felfedve, fiaival száguldhasson a restaurált autóval.
A rejtegetés sikeresebb volt, mint az állagmegóvás: a restaurálás 2005-ös megkezdésekor látszott, hogy a rozsda felfalta a csővázat, így az Angliából beszerzett eredeti gyári műszaki rajzok alapján újragyártották az egészet. Miután megmentették a műanyag karosszériaelemeket, a kész szerkezetre szerelték őket, a motort és a futóművet pedig felújították. Az osztófejet és még pár elektromos alkatrészt Angliából kellett beszerezni.
A feltámasztásra váró TVR 2015 elején új restaurátor kezébe került, s bár sok minden elkészült addig, akadtak később is meglepetések, mert sok elem - még a műszerfal teteje is - üvegszálas műanyag, így idővel fárad, szárad, reped. Gondot okozott az is, hogy
a kis sorozatú gyártás miatt nem minden volt szimmetrikus és méretpontos.
A Vixennek szinte mindene eredeti, de azért volt mit cserélni: újra kellett gyártatni a fékcsöveket és pótolni kellett a jobb oldali ablakot is, a keretével együtt.
Nagy szerencse, hogy megmaradt a hátsó plexi, de kéttenyérnyi kátrányfolt száradt rá, amit fagyasztással távolították el. Egy vagyonba került volna újragyártani. A kormánycsukló a Ford Escort MK1-esé, így viszonylag könnyű volt pótolni. Aztán összeállt a gép, illeszkedtek az ajtók, csillogott a tanksapka, és nem is okozott csalódást: nemcsak sportkocsinak látszik, a rajtprocedúra is macerás vele.
Már beszállni sem egyszerű: kormányt ki, utána nagyon alacsonyra, szinte a földre leülni; azt gondolhatnánk, hogy bent tágasabb, de nem így van. Volán a jobb oldalon, sebességváltó, indítókulcs bal kéznél,
a klasszikus műszerfal a legkevésbé sem spártai.
A két ülés mögötti csomagtér hatalmas, ám a fixen épített hátsó plexiborítás miatt inkább vitrin, mint raktér. Csak belülről pakolható, és hiába fér be egy kisebb bőrönd, nem érdemes próbálkozni, mert a műveletnél óhatatlanul megsérül, de legalábbis koszolódik a világos tetőkárpit.
Az indítókulcs elfordítása után öblös hang és hidegen egy kis füst is jön a kipufogóból, csak a kötelező melegítés után következhet a rajt.
A váltó mint a vaj, beosztása a klasszikus H-forma,
balra fent egyes, jobbra lent hátramenet. A korszaknak megfelelően munkás a tekerés, de a kormánymű közvetlen, a futómű pedig meglepően lágy, ami egyáltalán nem zavaró, sőt inkább élvezetes.
Ahogy melegedett a motor, az általában néptelen budai utcán egyre többen bámulták az autót. A piros TVR-t 1,6-os Ford Kent-motor hajtja, ugyanaz, amivel Colin Chapman tuningolta a Lotus Cortinát. A TVR-rel menni élmény, a gépből árad a versenyszellem, de nem adja ám magát könnyen: a beszállás kíntorna, és küzdelem nyomni a pedálokat is. A rövid váltóáttételekkel a végsebesség nem óriási, de a gyorsulás és a rugalmasság remek, a könnyű, kicsi és hátsókerék-hajtású Vixen igazi férfias játék!
Műszaki adatok - TVR Vixen S1 (1968)
Motor: soros négyhengeres, OHV-vezérlésű, hengerenkénti kétszelepes, csupa vas benzinmotor (Ford Kent), elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 1599 cm3. Furat x löket: 81,0x74,6 mm. Kompresszió: 9,2:1. Teljesítmény: 86 LE, 5500/perc fordulaton. Nyomaték: 126 Nm, 4000/perc fordulaton.
Erőátvitel: négyfokozatú, teljesen szinkronizált kézi váltó, hátsókerék-hajtás.
Felfüggesztés: elöl-hátul kettős keresztlengőkaros, tekercsrugókon. Elöl tárcsa-, hátul dobfékek, kétkörös fékrendszer.
Felépítmény: kétajtós műanyag karosszéria, acél csővázon. Hosszúság x szélesség x magasság: 3683x1626x1219 mm. Tengelytáv: 2172 mm. Saját tömeg: 737 kg.
Végsebesség: 145 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 6,9 s. Tank: 54,5 l.