Jönnek az óriásfelnik és a dübörgő basszusok: jövő héten tuning show

AMTS
Vágólapra másolva!
Az AMTS már rég nem csak a tuningról szól: komoly importőri jelenlét, hazai vonatkozású tárlatok, meseszép veteránok és látványos kültéri versenyek is várják majd az érdeklődőket a Hungexpón.
Vágólapra másolva!
A #metoo kampány hatása itt nem lesz érezhető, sok lesz a csinos, merész öltözetű hosztesz Forrás: AMTS

A 2018-as nemzetközi Automobil és Tuning Show idén öt pavilont és hatalmas külső területet tölt meg a kőbányai vásárváros területén.

Erősebb japán jelenlét

Évek óta visszatérő észrevétel az AMTS-sel kapcsolatban, hogy igazán komoly japán tuning autókat csak ritkán látni. Ez idén másképp lesz, mert idén először lesznek megtekinthetők a japánautó-fanatikusok körében elismert Tofu Garage kocsik.

Akármilyen hihetetlen, ez nem amerikai autó, hanem egy Nissan a Tofu műhelyéből Forrás: AMTS/Carstyling.hu

A versenyautós stílusban készülő japán szélesítőszettekel szerelt gépek ritkának számítanak Európában, mégis kettő is érkezik belőlük: egy felismerhetetlenségig átépített, Pymouth Barracudára emlékeztető Nissan Skyline (fent), és egy hasonlóan igényesen átépített, turbósított Scion FR-S.

Saját díjjal érkezik az amerikai sztárvendég

Idén is elljön a USA nyugati-partjának egyik legnevesebb építője, John D'Agostino. A kaliforniai Celebrity Kustoms alapítóját minden bizonnyal az AMTS berkein belül elsőként megrendezésre kerül '50 Brothers Hot Rod Show-n, valamint a teljesen megújult Hot Rod kiállításon lehet majd a leggyakrabban látni.

John D'Agostino, a kaliforniai tuningpápa Forrás: AMTS

Nincs az a custom díj, amit John D'Agostino a csaknem 47 év munkássága alatt ne gyűjtött volna be, sajátos névre keresztelt autóit zömében hollywoodi hírességek és gyűjtők vásárolták meg. D'Agostino nem üres kézzel érkezik: egy saját gyártású kupát is hoz magával, amelllyel az AMTS egy - számára legkedvesebb - autóját díjazza majd.

Új autók is bőséggel lesznek

Mivel a Hungexpón már régóta nincs rendes autószalon, az AMTS-en évek óta megszokott az autóimportőrök, márkaképviseletek megjelenése. A 2017-es kiállítás egyik legfontosabb változtatása volt, hogy az új autók külön pavilonba költöztek. Mivel az ötlet sikert aratott,

az idei felvonáson is önálló részleget kapnak az új szériaautók:

a Hungexpo legújabb és legmodernebb G csarnokában 20 gyártó újdonságait lehet majd megtekinteni.

20 importőr állít ki idén Forrás: AMTS

A márkastandok mellett pedig három további tematikus „zónát" is tartogat az AMTS új autós részlege. Lesz elektromos autó kiállítás, SUV és pickup zóna, és a több tízmilliós sportautók is külön területet kapnak.

Magyarok a világ járműgyártásában

Új modellekkel a rekord méretű hazai vonatkozésű kortörténeti tárlaton is találkozhatnak a látogatók. Az Autós Nagykoalíció védnöksége alatt,

a magyar járműipar minden korszakát és mérföldkövét felidéző

tárlat vadonatúj installáción keresztül teszi kézzelfoghatóvá azokat a járműveket, melyeket honfitársaink adtak a világ mobilitásának. Idén a földi mellett a vízi és a légi közlekedés magyar tervezésű járműveit is meg lehet majd nézni.

Magyar formatervezők tanulmány és szériaautói is kint lesznek Forrás: AMTS

A Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás fő célja a járműipart szerethetővé tenni a pályaválasztás előtt álló fiatalok és szüleik számára, valamint bemutatni az autóiparhoz kapcsolódó képzések nyújtotta perspektívákat.

Felelevenednek a merkuros, áforos idők

Szintén a G pavilonban lehet majd nosztaligázni a

Meseautótól a Merkurig

kiállításon, amely a hazai autó- és motorkerékpárkereskedelem történetét mutatja be az első autókereskedések megjelenésétől a rendszerváltásig.

Egykor éveket kellett várni egy ilyen Zsugulira a Merkurnál Forrás: AMTS

A kiállításon huszonhárom, fotókkal és illusztrációkkal gazdagon díszített tabló segítségével feltárul a szakma múltja. Betekintést lehet nyerni az egykori budapesti és vidéki kereskedések életébe, és az is átélhető lesz, hogy milyen volt régen az évekig várt járművet megpillantani a Merkur legendás csepeli átadótelepén.

Lesz alkalom a nosztalgiára, rengeteg veterán autó is kint lesz Forrás: AMTS

Akik átélték a Merkur-korszakot a MAVAMSZ - Magyar Veteránjárművesek Szövetségének jóvoltából több, egykor a

Merkur által árusított kocsik segítségével idézhetik vissza a kort.

Megtekinthető lesz egy Volkswagen Bogár, amelynek mai napig megőrizték a kiutalási papírját, és a vételár befizetési bizonylatát, továbbá egy Skoda, egy Trabant és egy Zsiguli is. Az autóközlekedés és a kereskedelem mellett a vendégek elé tárul a tankolás és a benzinkutak hazai története is egy Klíma I kútoszlop, kiegészítő tárgyak és néhány tabló segítségével.

A driftversenyek mindig sok nézőt vonzanak Forrás: AMTS

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

• Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
• Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
• EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
• Classic Automobil Show - restaurált klasszikus autók, veteránok
• Magyarok a világ járműgyártásában - hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
• Meseautótól a Merkurig - történeti kiállítás a magyar autókereskedelemről
• DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – látványos autósportok exkluzív versenye
• OFF-ROAD Show – minden, ami terep, épített, látványos pályán
• Hot Rod Show – merészen átépített veteránok kiállítása
• Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása
• Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
• SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása

Mikor, mennyiért?

Az Automobil és Tuning Show március 23-24-én (pénteken és szombaton) 9:00-19:00 óráig,
március 25-én vasárnap 9:00-18:00 óráig lesz nyitva. Egy felnőtt belépő 4000, egy gyerek 2500 forintba kerül, a családi jegyért (2 felnőtt és 2 gyerek) 9500 forintot kell fizetni. Felnőtt vagy családi jeggyel van esély megnyerni az Automobil és Tuning Show idei nyereményautóját, egy első generációs Audi TT-t, amely alig négy nap leforgása alatt épült át, ezúttal már a kiállítás előtt.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!