A légcsavaros (de nem repülő!) autók melletti legfőbb érv a hajtáslánc elhagyhatósága és a nagy közúti végsebesség volt, de egyik konstrukció sem tudott igazán semmit kezdeni az ilyen gépek gyenge gyorsulásával és rossz terepképességeivel, sőt, külön problémát jelentett a propeller elhelyezése és a nagy fogyasztás is. Nem beszélve persze a jókora lármáról, na meg arról, hogy a biztonsággal igencsak hadilábon álltak.
Az első ilyen autók már nem sokkal a Wright fivérek első, 1903-as repülése után feltűntek a világ több pontján,
később az őrület átterjedt a csónakokra és mozdonyokra
(ilyen volt a német Schienenzeppelin 1929-ben) is. A legtermékenyebbek talán a franciák voltak, náluk 1915-ben két francia–angol Sizaire-Berwick kocsiból készült a Wind Wagon nevű légcsavaros, páncélozott, géppuskás (!) masina a hadseregnek, de sosem vetették be.
A legismertebbek az autó- és repülőtechnikában is járatos mérnök, Marcel Leyat konstrukciói voltak, nála már sorozatgyártásról is beszélhetünk. Nem meglévő autót alakított át, hanem saját, keskeny és áramvonalas, repülőgépre hajazó testet épített farostlemezből, és 8 lóerős Scorpion motort szerelt bele. A pihekönnyű Helicákból 1919 és 1925 között 30 készült többféle testtel, három- és négykerekű, két- vagy négylapátos kivitelben.
Észak-Amerikában is szép számmal készültek szélhajtású autók,
a Buickokat is gyártó kanadai McLaughlin Motor Company is épített egy tanulmányt 1926-ban. Németországban több kísérlet is folyt, különösen a nemzetiszocialista időkben. A Maybachnál egy 1938-as áramvonalas Spohn-felépítményes kocsira szereltek héthengeres csillagmotort, 1943-ban pedig egy kétéltű katonai jármű kapott propellert.
2000-ben egy pajtában megtalálták a francia gépészek által 1932-ben épített fatestű Helicron maradványait, ezt eredetileg négyütemű, kéthengeres bokszermotor hajtotta, de a restauráláskor ezt a Citroën GS négyhengeresével helyettesítették.
A háború után is folytatódott az építkezés: 1955-ben Argentínában Eugenio Grosovich és Gianfranco Bricci jóvoltából született egy ígéretes próbadarab, az Aerocar. A hathengeres, 90 lóerős Chevrolet-motorral hajtott autó 160 km/h-s végsebességet ért el.
Egy amerikai autógyárat érdekelt a sorozatgyártása,
de végül prototípus maradt, ezt sem lehetett volna gazdaságosan készíteni és üzemeltetni.
Az oroszok és a szovjetek a légcsavaros járgányokat általában hómobilként képzelték el, s főleg katonai célokra szánták őket. Már az 1910-es évektől kísérleteztek velük, többek között Igor Sikorsky és Andrej Tupoljev, az aviáció úttörői is.
A második világháború alatt egész flottát építettek járőrözésre,
a háború után pedig, a hadsereg felügyelete alatt, olyan gépek születtek, mint a Pobeda személyautóból kialakított Sever-2 vagy a kisbusz méretű KA-30-as.
Még több veterán érdekességről olvashat a Retro Mobil aktuális számában: