Joseph T. Cantrellt nem érdekelte apja gyertyaöntő vállalkozása, inkább elment asztalosinasnak egy csónak- és hintókészítő műhelybe. 1905-re annyi pénzt gyűjtött össze, hogy megvehette anyagi zavarba került munkaadójának kocsigyártó- és kovácsüzemét New Yorkban, Long Islanden.
Tucatnyi munkása lovas és vasúti kocsikat épített és javított,
mindaddig, amíg a Ford házon belül be nem szüntette a T és TT teherautók építését, és az egészet ki nem adta külsősöknek.
Cantrell öccse nagyon jó és hosszú távú (tíz évre szóló) szerződést kötött a gyárral, a fából készült Ford Depot Wagon, később pedig a Suburban gyorsan népszerű lett. Nemcsak a reklám hozta meg a sikert, a sajátos stílus és a kiváló munka is fontos volt. A Cantrell kedvenc alapanyaga a fehér nyír volt, amit rovar- és gombaölő szerekkel impregnáltak.
Hamarosan jelentkezett a Dodge is, nekik is 100-as sorozatokat készített a cég, de
eleinte csak egy gyártósora volt, így a márkák váltották egymást.
A húszas évek közepétől rengeteg új megrendelő érkezett: a Cadillac, a Buick, a Terraplane, a Chevrolet, a Chrysler, a De Soto, az Essex, a Franklin, a Graham-Paige, a Hudson, az International, a Nash, a Packard, a La Salle, a Plymouth, a Pierce-Arrow, sőt még Rolls Royce is.
Tévedés ne essék, ezek nem lenézett munkaautók voltak, épp ellenkezőleg: drága, exkluzív kocsik, amelyeket kis sorozatokban készítettek és a márkák saját szalonjaikban is árulták őket. Érkeztek egyedi megrendelések is, például Marshall Field milliomos üzletembernek egy Buickot alakítottak át spéci „kenellel" a vadászkutyái számára.
Annyi munkájuk lett, hogy terjeszkedni kellett, a Long Island-i vasút mellett vettek egy hatalmas telephelyet, így könnyű volt a faanyag és guruló alvázak be- és a kész autók kiszállítása.
Nyitottak egy saját bemutatótermet is egy saroknyira a Wall Streettől,
Manhattanben. Az 1929-es gazdasági világválság nagyot rúgott a cégbe, a dolgozók zöme az utcára került, a megmaradtak pedig régebbi fakasztnikat javítottak.
1936-ban jött a megváltás, amikor a Packard több száz kombi felépítményt rendelt, mindet luxuskivitelben, nyírfakeretes mahagóni borítással. Egy évvel később megérkeztek az International kisteherautók és a General Motors is a Chevrolet-val, a Pontiac-kal és az Oldsmobile-lal. A háború beszüntette a civil autógyártást, de a Cantrell továbbra is működött: összevásárolta a környék összes sérült, de használható autóját, és átalakította őket woody stílusúvá.
Az autóhiányban ezeket drágábban tudta eladni, mint az újakat - fellendült az üzlet, újra 100 munkás három műszakban készítette a napi 10-20 felépítményt.
Ám az aranyélet csak az ötvenes évek közepéig tartott,
ekkorra a faautók már kimentek a divatból, a megrendelések lecsökkentek, így a Cantrell 1958-ban végleg bezárt. Később a woody-divat visszatért ugyan az amerikai autóknál (kombik, terepjárók, egyterűek), de ezekhez már nem fát használtak, hanem csak műanyag dekorációt.
Még több veterános olvasnivaló a Retro Mobil novemberi számában: