Nem mindennapi élmény, amikor az ember egy olyan autót próbálhat ki, ami nem csupán önmagában érdekes, hanem egyfajta kordokumentum is, ráadásul nem is veterán. Előre talán nem ez jutna az eszünkbe, de az Alfa Romeo Stelvio ilyen, hiszen testvérével, a Giuliával a márka felvirágoztatásának jelképe és a néhai Sergio Marchionne munkásságának lenyomata is egyben.
A Stelvio 2016-ban került gyártásba, korábban mi is kipróbáltuk a veszedelmes Quadrifoglio-változatot, ezúttal a kétliteres, 200 lóerős, benzines motorral szerelt, polgáribb verzió járt nálunk. A műszaki paraméterei és az autó jellegéből adódóan talán ez az, ami a leginkább passzol a hazai piachoz, bár ahogy világszerte, úgy nálunk is igen komoly konkurenciával kell szembenéznie.
Ennek oka, hogy lényegében az összes gyártó kínál SUV-modellt az összes szegmensben, a kompaktoktól indulva egészen az elsősorban Amerikába szánt monstrumokig, erre a vonatra kénytelenek olyan márkák is felszállni, amelyekről elsősorban inkább a kecses elegancia jut az eszünkbe és nem a városi terepjárónak nevezett behemótok. Annak idején
az Alfánál is későn kapcsoltak, utána viszont kijöttek egy olyan modellel, ami büszkén megállja a helyét a konkurencia mellett,
kérdés azonban, hogy ez elegendő-e az erősen szaturált piacon.
Az mindenképpen valószínű, hogy aki az Alfa Romeo márkát ismerve továbbra is az érzékeire hallgat, nem fog csalódni, a tervezők ugyanis szinte mindent kihoztak a formatervből, amit a műfaj keretei megengedtek. Az arányok szemrevalók, a kerek formák és a gyártóra jellemző stílusjegyek mind megtalálhatók.
Ránézésre kicsit olyan érzés fogott el, mintha a tervezők nem vettek volna tudomást arról, hogy egy SUV-t kell készíteniük. Noha kétségtelenül magas (190 mm-rel magasabb az üléspozíció a műszaki alapokat adó Giuliánál), a remek tetőív és az autó hátuljának kiképzése révén úgy sugall kupés hatást, hogy elkerüli a német konkurensek kivagyiságát. Hasonlóan
jól működik a szigorú, de mégsem agresszív benyomást keltő orr, amelynek elemei, a pajzs és a keskeny lámpák nem tűnnek annyira karikatúraszerűen elnagyoltnak, mint az azonos platformra épített testvérlimuzinon.
Az autó kívülről összetéveszthetetlen bármi mással, ami egyre nagyobb érték az egy kaptafára készülő, szinte csak méretben különböző vetélytársak mellett. Ez persze abból is adódik, hogy a Stelvio „egyke”, kistestvére, a Tonale érkezéséig egyedül képviseli az Alfa Romeo SUV-kínálatát, míg más gyártóknál lényegében mindenféle kategóriában többféle karosszériaváltozat is kapható.
A formával a Stelvio hűen viszi tovább az alfás hagyományokat, és ehhez a beltér is csatlakozik: a tesztautónk igen vonzó, barna perforált bőr kárpittal érkezett, még több száz, egyhuzamban levezetett kilométer után is kényelmes, elektromosan állítható ülésekkel és valódi alumínium műszerfali- és ajtóbetétekkel.
Mindenhez nagyszerű volt hozzáérni, és az autóban minden kézre esik, mindössze pakolórekeszből lehetne több, főleg akkor kevés a hely, ha az első két ülés utasai egyszerre kezdenek telefont tölteni, kábelekkel. Az olaszos érzést elsősorban az anyaghasználat adja, a formák inkább egy német autóbelsőt idéznek, ez azonban előnyére válik az autónak.
Ergonómiai szempontból remek a Stelvio belseje, nyoma sincs a korábbi modelleknél előforduló bakiknak, bár a hátsó kerékdobok kialakítása miatt az utasoknak kissé hajtogatniuk kell magukat a beszálláshoz.
A lábtér hátul elegendő, de inkább csak két utasnak ajánlott, és a karosszéria kialakításából adódóan kissé bunkerszerű a fejtér is, de el lehet férni az autóban. A csomagtér papíron 525 literes, ami a gyári adatok alapján kissé elmarad a Mercedes GLC és a BMW X3-as 550 literes űrtartalmától. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy három férfi egy hatnapos kiküldetésre simán tele tudta pakolni.
Az aszfaltszaggató Quadrifoglio-változattól eltekintve a Stelvio 2,2 literes dízelmotorokkal (160 és 190 lóerő), valamint 2 literes benzinesekkel kapható 200 és 280 lóerővel. Hibrid rendszer vagy elektromos meghajtás nem rendelhető, pedig ez – ha másért nem – imázs szempontból manapság már szinte elengedhetetlen, még akkor is, ha ebben a kategóriában mérsékelt a haszna.
Ezúttal egy 200 lóerős példányt próbálhattunk ki, amelynek teljesítménye lényegében bármilyen észszerű közlekedési helyzetben elegendő, de különösebb érzelmet nem vált ki a vezetőből, még úgy sem, hogy SUV-léptékkel mérve baráti az autó 1659 kg-os saját tömege. A Stelvióban a ZF nyolcfokozatú automataváltója dolgozik, ami egyebek mellett különböző BMW-kből is jól ismert.
Ebben a konfigurációban a Stelvio inkább egy nagyra nőtt GT-nek tűnik, nem csábít a nevét adó szerpentin meghódítására, de remek társ akár hosszabb távok megtételére is.
Ehhez ígéretes a gyári 7,9-8,1 literesnek ígért fogyasztás, de a gyakorlatban ez inkább 11, így a 64 literes tankkal is gyakorinak tűntek a tankolások, valamint a közkeletű vezetéstámogató és kényelmi eszközök, amelyek nagy része extra, de szériafelszereltség a frontális ütközésre figyelmeztető rendszer, a vészfékező rendszer gyalogos érzékelővel és aktív fékezés funkcióval, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer és a tolatóradar is.
A sebességváltó és az extralistán felsorolt elektronikai kínálat is sugallja, hogy a Stelvióhoz a gyártó megvásárolt minden olyan építőkockát, ami a beszállítóknál elérhető és a kategória más modelljeiben már bizonyított. Van természetesen Android és iOS támogatású multimédiás egység (a más autókban is jelentkező kompatibilitási problémákkal együtt), 6,5”-os kijelző (ezt a facelift kapcsán nagyobbra cserélik), és alapvetően minden van, ami máshol is, de semmi több.
A Stelvio kapcsán ezért adódik egy olyan érzés, amit egy feldolgozott zeneszámnál vagy egy újraforgatott filmnél is tapasztalunk, még akkor is, ha a korszerű változat jól sikerül. Élvezetes, de a világot nem viszi sokkal előrébb, ráadásul a márkakereskedői és szervizháttér ritkább a főbb konkurenseknél és a specifikációs lap szerint csak 3 év vagy 100 ezer kilométer a garancia az autóra, bár a friss árlistán már 5 év szerepel.
Ehhez társul, hogy az induló listaár az extrák nélkül 13.990.000 Ft, míg a szintén összkerekes, 184 lóerős BMW X3 xDrive20i 13.291.000 Ft-tól kapható, a Mercedes GLC 200 4Matic pedig 14.578.130 Ft-tól.
A fentiek összességére visszavezethető, hogy két fecske ezúttal nem csinált nyarat, a modellciklus során a Stelvio és Giulia önmagában nem tudta kihúzni a kátyúból a szebb napokat is látott márkát, ami Marchionne halála után az FCA konszern részeként az Opelt is bekebelező Peugeot-val lép fúzióra, és egyelőre nem tisztázott, hogy a portfólióban hol lesz a helye.
Előtte viszont a modellciklus közepén vérfrissítést kap a Stelvio,
elsősorban az utasteret teszik még vonzóbbá, nagyobb és érintőképernyős lesz a kijelző, fejlesztik az infotainment rendszert, lesz Wi-Fi hotspot és még jobb minőségű anyaghasználat a műszerfalon, kormányon, valamint a sebességváltó környékén, képes lesz az autó 2-es szintű önvezetésre, az alap hardver viszont lényegében nem változik meg.
Ez azt is eredményezi, hogy a raktáron lévő, extrákkal is felszerelt autókat sok esetben az induló alapár közelében vagy annál is kedvezőbb feltételek mellett meg lehet vásárolni, ami hirtelen az SUV-piac egyik titkos tippjévé teszi a Stelviót, hiszen 12-13 millió forintért akkor is vonzó ajánlat egy ilyen autó, ha „wow faktort” igazából csak a formája nyújt.