A Jawa-technika alapjait még a második világháborús német megszállás alatt, titokban rakták le, de csak később, már az államosított üzemben fejezték be a fejlesztéseket. Tesztmotorunk elődjének az 1954-ben piacra küldött Kyvacka („hinta") tekinthető. Ez egyhengeres 250-es és kéthengeres 350-es motorral készült, mindkettőt a híres Pérák blokkjából fejlesztették.
Legszembetűnőbb újdonsága a bakteleszkópok helyetti hátsó lengővilla
(innen a becenév) és a Pérák 19 colosai helyett használt kisebb, 16 colos kerékméret volt, ami hosszabb rugóutat hozott magával. A szóló ülés helyén megjelent a kétszemélyes párnázott nyereg. Folyamatosan dolgoztak a továbbfejlesztésén, a 350/360-as típus 1964-ben jött, alapból négyfokozatú váltóval, de létezett a kétkerekűeknél ritkának számító félautomata is, ennél a kuplungkart csak elinduláskor kell használni.
Féklámpát kapott, a kipufogók végéről eltűnt a halfarok, később pedig többször javítottak a villán és a vázon, és eltüntették a tankba épített töltésmérőt. Csehszlovákiában nagyon értettek a dekorációhoz, a mi példányukon is csillog-villog a króm. A sárvédők és az ülés alatti borítás, a lámpafejjel egybenőtt elegáns kormányburkolat, és a tank meg a blokk is áramvonalas.
Rengeteget exportáltak, a Szovjetunió volt a legnagyobb piac, de nyugaton is jól fogadták, sőt később Indiában (Yezdi) és Kínában (Xingfu) is gyártották.
Nálunk, a hatvanas-hetvenes években a kínálat nagymenőjének számított,
annál is inkább, mert a keletnémet MZ és a magyar Pannónia kínálata véget ért a negyedliteres szériagyártmányoknál. Bombabiztos technikát képvisel a Jawa, de szakértők szerint a 360-as anyag- és összeszerelési minősége romlott az előd 350/354-eshez képest.
Folyamatos nyűgnek számított a megszakító, ezért sokan áttértek az elektronikus gyújtásra (a csehek ma is gyártanak hozzá ilyet), ugyanakkor az alkatrészellátás jó, sok a török és a kínai utángyártott holmi. Tesztmotorunk gazdája, Halasi Tamás édesapjával régóta tervezgette, hogy beszerez egy kéthengerest, de nemigen talált. Egyszer aztán egy másik motorhoz való alkatrészekért ment Fótra, akkor találkozott ezzel a géppel először.
A kertben, egy fa alatt hevert, halál közeli állapotban, tele idegen alkatrészekkel, szinte a teljes szocialista motoripart magán viselte.
Csupa rozsda volt, a motorja pedig megszorult.
Viszont kiderült, hogy rendben vannak a papírjai. Előéletéről annyit tudni, hogy munkamotorként használták, első tulajdonosa egy Nagykáta környéki szociális otthon volt, ahol valamilyen oldalkocsival az ebédet szállították vele.
Végül egyhónapnyi alkudozás után hazavitték a gépet, és nekiláttak a cseppet sem egyszerű restaurálásnak. Az utolsó csavarig szétszedték, a blokk alapméretű volt, de meg kellett fúrni, és generálozták a főtengelyét is. Sikerült túlméretes dugattyúkat szerezni, új felniket és küllőket, állványt, bovdeneket, gyári lánckerekeket meg karburátort. Az új lánc gyári méretű, de japán. Egyedül cseh sárvédőket nem sikerült becserkészni, ezért utángyártott törököket tettek rá.
Rengeteg aprólékos munkába került eltüntetni a váz hibáit is, lábtartó gyanánt például egy, a vázhoz hegesztett betonacél szolgált.
A krómozáson és a festésen kívül mindent maguk végeztek,
gyakorlatilag szinte új motort alkottak. A rettentő mennyiségű munkával járó tatarozás egy évig tartott, és az eredményt látva megérte. Ez amúgy a félautomata váltós változat (gyári kódolás szerint 360/01-es) szóló kivitelben, hosszabb primer hajtással.
Létezett rövidebb áttételű, csehszlovák oldalkocsis kialakítás is, de hozzánk annak idején abból kevés jutott, és irreálisan drága is volt a fogat, ezért sokan Duna oldalkocsit akasztottak rá. Ezen még a gömbölydedebb hengerfejek vannak, 1970 után váltottak nagyobbakra, szögletesebbekre. Szintén az 1970-es nagy átalakításokkor változtak meg a sárvédők. A tank a korábbi fajta, a krómozott lemezt festették körbe, 1970-től utólag csavarozták fel a fényes oldalakat.
Ugyanaz a kar szolgál berúgóként és váltóként, egy-két rúgásra indul a két henger, és alapjáraton nyugodtan, öblösen dörömböl a Jawa. A fokozatkiosztás fordított, egyes fent, a többi lent.
Hosszú úton jár a kar, higgadtan kell kapcsolgatni,
nem szereti a gyors csattogtatást. Erre a modellre egyébként még nem jellemző a későbbiek sorozatos léptető-villa törése, más nyűgje van: a váltó fogaskerekei idő előtt elkopnak. Ennek első tünete, hogy húzatáskor kiugrik a fokozat.
Kuplungkarral is lehet váltani, de automata módban gyorsabb és kényelmesebb is. Komótosan gyorsul, nyomatékos (hosszúlöketű) a gép, de csak 18 lóerős. Kényelmes, könnyen irányítható, szimpatikusan lomha túramotor, ha lendületbe jön, akár két személlyel is tartja a 90 km/h-s utazótempót. A negyedik fokozat is hosszú, a vibráció elviselhető, a rövid és alacsony csutkakormány viszont nem kényelmes. Finom, puha a rugózása, egyenesben sem kóvályog vagy szitál, és csak nagyon ritkán üt fel.
Alacsony a súlypont, kicsik és vaskosak a kerekek, kanyarban is stabil, arra kell ügyelni, hogy fékezéskor lesüllyed az eleje.
A dobfékek az egész gépezet leggyengébb részei,
jól adagolhatók, de egy személlyel is gyengék. Érdekesség, hogy hasonló technikával futott a háromkerekű, elsősorban mozgáskorlátozottaknak szánt Velorex 16/250 (gúnynevén „bőregér"), amely már a nyolcvanas évek végétől kultikus járműnek számított, míg a Jawák csak később értek megbecsült veteránná.
Műszaki adatok - Jawa 350/360 (1967)
Motor: kéthengeres léghűtéses kétütemű. Hengerűrtartalom: 344 cm3. Furat x löket: 58,0 x 65,0 mm. Teljesítmény: 18 LE, 5000/perc fordulaton. Nyomaték: 27,5 Nm, 4750/perc fordulaton. Kompresszió: 8,0:1.Erőátvitel: négyfokozatú, lábkapcsolású sebességváltó, hátsókerék-hajtás lánccal. Többtárcsás olajfürdős kuplung.
Felfüggesztés: elöl teleszkópvilla, hátul lengővilla, tekercsrugókkal, hidraulikus lengéscsillapítással. Egykulcsos, mechanikus működtetésű dobfékek.
Felépítés: acél bölcsőváz. Hossz x szélesség x magasság: 1980 x 650 x 1025 mm. Tank: 12,5 l. Saját tömeg: 139 kg.
Végsebesség: 125 km/h.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil márciusi számában: