Az első CZ kétkerekű, a segédmotoros Kaktus 1932-ben jelent meg, de három évvel később már bemutatatták az első valódi motorkerékpárt is, a CZ 175-öst. Végig kitartottak a kétüteműek mellett, de időről időre készültek négyütemű prototípusok is. A CZ már a háború előtt Csehszlovákia vezető márkájává nőtt (98-350 cm3), lehagyva a Jawát, majd a német megszállás alatt régi profiljához visszatérve újra fegyvereket gyártott.
Természetesen a háború után ezt az üzemet is államosították, majd a „termelést ésszerűsítendő” a két márka termékeit részben egységesítették. Némi önállóság azért megmaradt,
ennek egyik ékes bizonyítéka volt a mára kultikus Cezeta nagyrobogó.
Másrészt a CZ 1950-ben beindíthatta saját krosszmotorprogramját, ami a 125 és a 150 cm³-es Model C-vel startolt.
Gyorsan a márka sztárjai lettek az egyszerű felépítésű, könnyű és erős gépek, éveken át gyűjtötték a versenysikereket, és a KGST-n kívül is híressé tették a céget. A 250-esek között a belga Joel Robert háromszor is (1964, 1968, 1969) motokrossz-világbajnok lett, az 500-as mezőnyben pedig a kelet-német Paul Friedrichs nyert három világbajnokságot (1966, 1967, 1968).
A dolog pikantériája, hogy a márkának sosem volt félliterese, 360-asokkal és 380-asokkal, később pedig 400 és 420 köbcentis gépekkel indultak a királykategóriában, az erősebb és négyütemű nyugatiak ellen. Elképesztő, hogy a CZ gyári csapata 1947 és 1982 között
15-ször nyerte meg az ember- és gépnyúzó Hatnapos versenyt
Skóciában, és Jaroslav Falta volt a hetvenes évek hazai hőse.
Ő számos otthoni futamot és több külföldi GP-t nyert, az 1974-es világbajnokságon a negyedliteresek kategóriájában pedig második lett. De ne feledkezzünk meg a mi sztárunkról sem: a 2014-ben elhunyt
Kökényesi György ilyen 380-assal is versenyzett.
Hatnapos (enduro) versenyeken a KGST-országok motormárkái közül egyedül az MZ volt még híresen eredményes, hat győzelmüket sokáig hirdették a szériamotorok tanksapkáin is – ellentétben az ok nélkül szerény CZ-vel.
Egészen 1966-ig a krossz-CZ-k két kipufogóval mentek, majd áttértek az egycsöves, de rezonátoros rendszerre. Négy évvel később pedig bevezették a formájáról „koporsótankosnak” becézett sorozatot, ezeken a jellegzetes tartály színe évjáratfüggő volt: 1970-ben piros, 1971-1972-ben sárga, 1973-ban fémszínű (acél), 1974-ben pedig alumínium – utóbbi pompázik főhősünkön is.
Idővel a gyártó apró fejlesztésekkel – Marzocchi és Őhlins villa, tárcsafékek, ötfokozatú váltó, vízhűtéses kivitelek – igyekezett tartani a lépést az egyre kifinomultabb és modernebb technikájú japán gépekkel, mind kevesebb sikerrel. Végül a világverő krosszmotorprogram úgy szűnt meg, hogy
1993-ban a Cagiva lényegében bekebelezte a céget,
és négy évvel későbbre teljesen elsorvasztotta a termelést. (Autóipari beszállítóként máig létezik a CZ másik divíziója, teherautókhoz gyártanak turbókat és más alkatrészeket).
Nem sok ilyen állapotú szerkezet rohangál Magyarországon, a létezése mindenekelőtt Karancsi Szabolcsnak köszönhető. Édesapja versenyző volt, így maradtak nála alkatrészek és motorok is. Öt éve azzal a szándékkal rakta össze magának a teljesen típustiszta és szalonállapotú 380-ast, hogy versenyezzen vele. Aztán kénytelen volt eladni, így került a motor Juhász Zsolt gyűjtő-restaurátorhoz, aki a Kökényesi iránti rajongásból vette meg.
Ezen a gépen minden a praktikumról és a tömegcsökkentésről szól: a blokk, a henger, a hengerfej és a tank is alu, a rugózatlan tömegeket magnézium kerékagyak és fékfedelek csökkentik.
Csínján kell azért bánni a gázzal, 42 lóerő jut a 100 kilóra.
Indításhoz meg kell úsztatni a karburátort, annyira, hogy csorogjon, majd a vészleállító gombot nyomva tartva pár rúgással át kell forgatni a motort, ami a nagy kompresszió miatt nem könnyű. Majd gombnyomás nélkül egy határozott rúgás, és indul is.
Hangosan dörög a kétütemű, amibe belevegyül a rezonátor érces szopránja. Alulról is jól húz, de rövidek a fokozatok (a végsebesség mindössze 80 km/h), betonon gyorsan végig lehet csattogni a váltót negyedikig. A 981-es gyári kódú 380-asokban csak 1976-ban jelent meg az ötödik fokozat, menet közben a CZ zsibbasztóan remeg, a bütykös gumik pedig zajosak.
Egyenesben jól megy a gép, de kanyarban a terepgumikon vigyázni kell, a villa is viszonylag puha, extrahosszú rugóúttal. A könnyű masina két félfékdobja ugyanakkora (18 cm átmérőjű), mint a kettőötveneseké, de egészen tűrhetően lassít.
Korának egyik legjobb krosszgépe a 380-as,
kilóg az akkori motorok sorából: kétüteműsége miatt könnyebb, fordulékonyabb és ügyesebb náluk.
Műszaki adatok - CZ 380/981 (1974)
Motor: egyhengeres, léghűtéses, kétütemű. Hengerűrtartalom: 380 cm3. Furat x löket: 82,0 x 72,0 mm. Teljesítmény: 42 LE, 6800/perc fordulaton. Kompresszió: 10,5:1.
Erőátvitel: négyfokozatú, lábkapcsolású sebességváltó, hátsókerék-hajtás lánccal. Többtárcsás olajfürdős kuplung.
Felfüggesztés: elöl teleszkópvilla, hátul lengővilla, elöl-hátul hidraulikus csillapítás. Egykulcsos, mechanikus működtetésű féldobfékek.
Felépítés: acél bölcsőváz. Hossz x szélesség x magasság: 2050 x 860 x 1130 mm. Tengelytáv: 1390 mm. Ülésmagasság: 836 mm. Saját tömeg: 106 kg.
Még több veterán olvasnivalót talál a Retro Mobil márciusi számában: