Sosem látott árakon vehet Magyarországon villanyautót

Smart, Smart teszt, forfour
Vágólapra másolva!
Új, elektromos autó 5 millió alatt. Érdekel valakit? Nem kínai dodzsem és vagy no-name mopedautó, a Smart Forfour ennyiről fog indulni, ha valaki megkapja rá az állami, 2,5 milliós támogatást. De a többi elektromos hajtású modell ára is figyelemreméltó, főleg, hogy közben a benzinesek és a dízelek folyamatosan drágulnak. Tehát már eljött az idő, hogy megérje elektromos autót venni?
Vágólapra másolva!

Május közepén robbant a hír, hogy ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat indul elektromos autók és robogók vásárlására. Az eddigi rendszerben 1,5 millió forint járt minden autóra, az új támogatás viszont igazságosabbnak és jóval kedvezőbbnek is ígérkezik, úgyhogy érdemes megvizsgálni a lehetőségeket. A most bejelentett sávos támogatás a következőképpen néz ki:

  • 11 millió forintos vételár alatt 2,5 millió forintos támogatás jár, de legfeljebb a jármű árának 50%-a (taxisoknak akár 55%-a)
  • 11 és 15 millió forint között 500 ezer forint a támogatás összege
  • 15 millió feletti autókra nem jár szubvenció

Ügyesen eltalált vonal a 11 millió forint, mert ez az az árszint, amibe a kisebb villanyautók még beleférnek. Sok modell a határon billeg, de olyan is akad, ahol az alapár épp 11 millió alatti, de ha bármilyen extrát kérnénk bele, elesnénk a támogatástól. Úgy tűnik, hogy az importőrök rugalmasak lesznek, és az áraikat a támogatáshoz alakítják majd, míg a legtöbb határeset modellnél összeraknak egy élhető felszereltséget és beárazzák 10,99 millióra.

Hiába a kicsi akku, városba jó lehet egy elektromos Smart, a Forfour ráadásul négy embert is elnyel. Öccse, a Fortwo pedig fordulékony szinglijárat Forrás: Smart

Spórolhat a parkoláson és a „tankoláson" is

A 2,5 milliós támogatás pont akkor érkezik, amikor az elektromos autók kezdenek valódi alternatívát jelenteni a hagyományos, egyre jobban dráguló belsőégésű konkurensekkel szemben (széndioxid-kibocsátási bírságokkal az Európai Unió is efelé tereli a gyártókat). A töltőhálózat hónapról hónapra hízik, a töltési idők rövidülnek, a hatótávok kezdenek egész élhetőnek tűnni, és a katalógusadatok egyre közelebb vannak a hétköznapok tapasztalataihoz.

Fontos persze tudni, hogy a beígért hatótávot akkor lehet megközelíteni, ha jó időben, viszonylag alacsony sebességen csorgunk gyér városi-elővárosi forgalomban.

A hideg, a fűtés, a klíma, a dugó vagy az autópálya jelentősen tud rontani a számokon.

Ugyanakkor tényleg el lehet már hagyni velük a lakott területet. Eljött tehát az idő villanyra váltani? Szerintünk igen, már a kisautó kategóriában 4-5-6 millió forintért nézelődők is találhatnak teljesen épkézláb villanyautókat.

2015. őszén vezették be a kedvezményekre jogosító zöld rendszámokat. Ilyeneket a tisztán elektromos hajtású vagy a plug-in hibrid autók kaphatnak, utóbbiakhoz nem jár vásárlási támogatás Forrás: MTI/Marjai János

Ehhez jönnek még a zöld rendszámmal járó kedvezmények, élükön az ingyenes parkolással, illetve a fizetőssé vált nyilvános töltők terjedése ellenére is kedvező kilométerköltségek. Mára a hibrid-hívő Toyotát kivéve minden nagy gyártónak van komolyan vehető elektromos autója, így a kínálat is elég erős. Szétnéztünk, hogy hol, mit, mennyiért adnak és eláruljuk azt is, mi az Origo Autó titkos tippje. Valamennyi típusról részletes bemutatót olvashat a linkre kattitnva.

BMW

A német prémiumtrióból a bajorok mozdultak elsőként az elektromobilitás irányába, de

azóta mintha kicsit lelassult volna a lelkesedés,

így az Audi és a Mercedes is beelőzött ezen a fronton. Az i3 mégis elég régóta népszerű és nem véletlenül. Prémiumautót persze prémium áron mérnek, 13 milliótól indul a kis BMW, tehát itt csak félmilliós támogatással lehet számolni.

Citroen

A furcsa kinézetű C-Zero Mitsubishiként és Peugeot-ként is kapható volt, de már csak a Citroen tartja kínálatban. Úttörő volt, mikor 2010-ben megjelent, de sem formában, sem technológiában nem túl versenyképes már a konkurensekkel. A karcsú kisautóval 120 kilométer körüli távot autózhatunk, és akciósan 9,96 milliós árból lehet kiindulni, amiből lejön még a 2,5 milliós támogatás összege.

A bő tíz éves konstrukciójú C-Zero nehezen tud már lépést tartani a versenytársakkal. Támogatással 7,7 millió az ára, mi még ezen is faragnánk Forrás: Citroen

Ugyanakkor a gyönyörű autóiról ismert francia luxusmárka, a DS kínálatában is van már teljesen elektromos autó, a DS3 Crossback E-Tense, 300 kilométeres hatótávval, 12,5 milliótól. Itt inkább a félmilliós kedvezménnyel érdemes kalkulálni, 11 millió alá várhatóan nem igazán fog beférni.

Fiat

Az 500e az idei évben fog bemutatkozni, itthon még nem rendelhető, de weboldala már van. A kisautó az eddigieknél jóval igényesebb belsőtérrel és komoly, akár 300 kilométert is meghaladó hatótávval érkezik majd. Az alapverzió még nem mutatkozott be, de a nagy divatházakkal közös minden jóval felszerelt autók kinti, 37 ezer euró körüli ára azért nem sok jót feltételez az árak tekintetében.

Hasonlít a régire, de sajnos nem lesz olcsó a Fiat 500 új, kizárólag villanyautóként kapható generációja Forrás: Autodata

Honda

A Honda e zseniális kis városi kocsi lett, egy apró darab technológiai mennyország, és ez még csak az első szárnypróbálgatásra a japán gyártónak. Hely nincs benne sok, viszont 200 kilométer körüli az ígért hatótáv, és egy hajszállal 11 millió felett indul az árlista. A Honda magyarországi importőre tájékoztatása alapján

dolgoznak azon, hogy beférjenek a 2,5 milliós támogatási keretbe,

és ez ügyben már zajlanak az egyeztetések az európai központtal.

Hyundai

Jó pár éve kínálnak már a koreai gyártónál elektromos autókat, komolyan kell venni őket. Az Ioniq és a Kona Comfort verziója május 22. óta befér 11 millió alá, egész pontosan 10,9 milliós listaárat kapott. Ennyiért körülbelül 250 kilométeres hatótávra számíthatunk, de a Konából van 64 kWh-s változat is másfél millióval drágábban, ami sajnos kiesik a nagy támogatás köréből. Így tehát kisebb akkus Kona a befutó, hiszen tágasabb és divatosabb, mint az Ioniq, 8,5 millióért pedig igen jó vétel.

Ezt venném, ha magamnak kéne vennem. A helykínálat, a hatótáv és a dizájn is rendben van Forrás: Hyundai

Kia

Míg a Kona meglehetősen formabontó, addig a konszern másik márkájánál kínált e-Niro a konzervatívabb ízlésűeknek is megfelel. A kisebb akkus (39,2 kWh) változat vélhetően itt is befér majd a maximális összeggel támogatott autók közé, de egyelőre a 11,49 milliós listaár szerepel a honlapon. Mi kedveltük e modellt,

jól szerepelt az Év Magyar Autója 2020 választáson is,

mert mindent tud, amit egy elektromos autónak tudnia kell.

Mazda

A Mazdának talán súghattak a minisztériumból, vagy nagyon jók voltak az importőr megérzései, mert az idei újdonságuk, az MX-30 induló ára 10 990 900 forint. Tehát az állami szobvencióval 8,5 millióért lehet egy jól felszerelt, stílusos villany SUV-unk. Hátránya a meglehetősen gyenge, 32 kWh-s akkumulátor, amivel 200 kilométer alatt marad az elérhető hatótáv.

Különleges, egymás szembe nyíló oldalajtókkal és B-oszlop nélkül érkezik az MX-30 Forrás: Mazda

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!