Ilyen extrákkal tették menőbbé a Merkúr-korszak fapados autóit

Volt, aki csak útközben is hallgatni akarta a Játék és muzsika tíz percben adásait, kényelmesebb kormányt akart tekerni a repedező bakelitnél, vagy tetőn akarta szállítani a szüretelő kádat. Mások kisipari műanyagokkal, matricákkal vagy forgatott felnivel érték el, hogy autójuk kitűnjön a szocialista típusok tengeréből. Bemutatjuk a legismertebb KGST-extrákat, amelyek zöme a hordozójukkal együtt rég bontóban végezte, de a megmaradtak egyre érdekesebb, retró gyűjtői darabok.

Elindul a krómfosztás, sláger a műanyag

Ideje áttérni a racionális helyett inkább optikai kiegészítőkre, bár mai, veterános szemmel egy részükben nem volt köszönet. Míg ugyanis a hatvanas és hetvenes években ostorantenna, a bólogatós kutya és ködlámpa jelentette a tuningot, a haladóknál szélesebbre szabott (forgatott) felnikkel és olykor ralisan feketére fújt motorháztetővel fűszerezve, addig a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján kitört a műanyagok forradalma. Maguk a gyártók is így próbáltak frissíteni az ódivatú karosszériákon.

A némi késéssel követett nyugati trendet felismerve inváziót indítottak a plasztikkal foglalkozó hazai maszekok és kisszövetkezetek. Teljesen általános volt, hogy a Zsigulik, Skodák, Polskik és Daciák szép, krómozott külső visszapillantó tükrét drabális feketére cserélték le a tulajdonosok (gyárit sokszor pult alól sem lehetett kapni), aztán jöttek a motorháztetőre felszerelt Tájfun légbeömlők, az ablaktörlők terelőlapjai.

Divatosnak számított az oldalvédő gumicsík és a típusspecifikus műanyag dísztárcsa is.

Mindenre kínált megoldást a kisipar, kezdve a fekete VAZ-2101 hűtőmaszktól egészen a hátsó ablak árnyékolójáig, ami találó nevet kapott a szlengben: „nelásskirács". Ennél sokkal szebb napvédő volt a szélvédő mögé szerelt reluxa, míg a citromdíjat a Dacia 1310 magasított csomagtérfedele vitte el. A Polux szövetkezet üvegszálas specialitásai közt olykor azért jobban sikerült darabok is szerepeltek, főleg áramvonalas első és hátsó lökhárítók, mára a fennmaradtak igazi gyűjtői különlegességek.

Sportkormány, Koppány dob és fejtámla

A komolyabb motor- és futóműtuning külön cikk témája lesz, most csak a Ladák jellegzetes „redná-redná" hangját öblösebbé tevő Koppány kipufogókat említenénk – érdekes, hogy a kétcsöves Paragi-rendszereket a mai napig árulják.

Néhány képzeletbeli lóerőt a szélvédő tetejére helyezett, Rallye feliratú sötétítőcsík is hozott,

a matricázást pedig a rendszer erjedésekor új dimenzióba helyezték a nyugati feliratok, vagy legalább a casco betűiből kirakott csao köszönések.

De evezzünk békésebb vizekre: az utastérben sokan „Sértődés ne essék, dohányozni ne tessék!", vagy „Kuka utas, vésd az észbe, ne szólj bele a vezetésbe!" matricán tisztázták a helyzetet. Gyakran fedte méretre szabott szövet üléshuzat az izzasztó műbőr gyári kárpitokat, de a gondos gazdák még külön védőpárnát tettek rá, az olcsó masszázsra vágyók pedig fagolyókkal egészítették ki a kompozíciót. Hasznosabb kiegészítő volt az utólag felrakható fejtámla, még ha nyomta is az ember hátát.

Még ha teljesen gyári állapotú is volt egy KGST-csoda, a vékony karimájú (és a Moszkvics szerves műanyagjai esetén idővel csúnyán lebomló) kormányra szinte mindenki tett valamilyen védőt, a klasszikus felfűzött műbőrtől az ízléstelen szőrméig óriási volt a választék.

Páran a vékony és töredező bakelitet kisipari sportkormányra cserélték,

de a kisebb átmérővel nőttek a kifejtendő erők. Ártalmatlanabb megoldás volt az unalmas gyári helyett fa vagy borostyános-kisautós váltógombot felcsavarni.

Egy irigyelt nyugati extra, a tolótető

A tőkés exportra gyártott KGST-autók, mindenekelőtt Skodák és Ladák sokszor igen cifra kivitelben (alufelnin, műbőr tetővel, ötsebességes váltóval, Philips rádióval) kellették magukat Nyugaton, olykor helyi kereskedők átalakításában, ezeket csak csendben irigyelhették a béketábor autósai, már ha egyáltalán tudtak róluk. Néhányból, például a farmotoros Rapid kupéból, a Samarából és a Nivából kabriót is készítettek, de hozzánk ezek nem jutottak el, maradtak a házi és kis szériás átalakítások.

Ha a kis szériában és kizárólag állami funkcionáriusoknak gyártott, Hanzelka és Zikmund világ körüli expedíciójáról híres Tatra 87-est nem számítjuk, egyetlen olyan autótípus volt, amely tolótetővel kínált ügyes megoldást a szellőztetésre: a Wartburg.

A jobban felszerelt példányok nálunk is megkapták ezt a hangulatos extrát, igaz, a kombinál nálunk tabu volt,

a Merkúrnál csak a limuzin karosszériával kínálták. A huzatot mérséklő szélterelő a négyüteműeknél lett széria – a régiekhez nemegyszer az NDK-ban dolgozók hoztak be ilyet.

Valamennyi más KGST-típusnál két lehetőség maradt csak a hűsítésre, a műszerfal tetejére felszerelt ventilátor, vagy a kibillenthető üveg tetőablak. Utóbbit Magyarországon is gyártották, és a Kispolszkiktól kezdve a magánkézbe került Volgákig rengeteg autóba beépítették. Ám a csillaggarázsban tárolt járgányoknál idővel tönkrementek a tömítések, és kezdődhetett a beázás elleni küzdelem, amit gyakran ocsmány, sziloplasztos szigeteléssel próbáltak megoldani.

Szól a rádió, de még jobb, ha a magnó

A hatvanas években a Moszkvicsok és a Wartburgok is kaptak gyári autórádiót, de nem feledhetjük az állami Volgák vagy Csajkák gyönyörű, csöves erősítős készülékeit sem. Később viszont,

a tranzisztoros korszakban szinte mind eltűntek a Merkúr-népautók alapfelszereltségéből,

pedig olyan csodák léteztek, mint a Moszkvics 408/412 kivehető, táskarádióként is használható Ural Avtója. Persze bármiről is szólt az adás, egy dolog öngyilkosságnak számított volna: letekert ablakkal a tiltott Szabad Európát hallgatni.

A legtöbb sofőr útitársa a Kossuth, esetleg a Bartók vagy a Petőfi rádió volt, csak 1987-ben indult első kereskedelmi adóként a Danubius – sokak bánatára nyugati normás URH frekvencián. Aki autórádióra vágyott, Berlin, Tesla vagy Unitra és más keleti márkák közül választhatott, de az igazi sláger nálunk a kisméretű, direkt a Zsiguli-műszerfalhoz tervezett Videoton volt. Ezt 6 voltosként is árulták a régebbi Trabantokhoz, bár azoknál egy lemezdarabbal a generátort le kellett külön árnyékolni.

Csak a nyolcvanas évek elejétől jött el a saját zenék korszaka, ekkor kezdtek terjedni a rádiósmagnók. Óriási előrelépés volt a sztereo hangzás,

a kalaptartókon megjelentek a szépen szóló, igaz, a napon olvadozó Videoton AB 1011 hangfalak.

Sok típusnál egyáltalán nem is volt DIN-méretű rádiófiók a műszerfalon, amire a magyar kisipar típusra szabott konzolokkal és kardánboxokkal válaszolt, olykor kazettatartós kivitelben. Ha máshogy nem is, az angolszász rockkal és poppal eljött egy kis nyugat ide, a vasfüggöny mögötti országutakra.