Olyan képességet kaphatnak az új autók, amit nagyon sokan régóta várnak

mosó
Vágólapra másolva!
A jövő autói képesek lehetnek arra, hogy önállóan menjenek el a mosóba.
Vágólapra másolva!

Az amerikai szabadalmi hivatalhoz karácsonykor benyújtott elképzelés szerint

a jövő autonóm járművei maguktól fognak autómosóba járni, méghozzá akkor, amikor erre valóban szükség van.

Ez alapvető elvárás lehet egy autómegosztó szolgáltatás esetén (senki nem szeret koszos autóba beszállni), ugyanakkor az önjáró autók számtalan szenzorának a működését is akadályozhatja a lerakódott sár, por és egyéb piszok.

Forrás: Toyota

A Toyota által vázolt technológia tulajdonképpen ugyanazt a logikát követi, amit az autótulajdonosok szoktak: amellett, hogy rendszeres időközönként elkalauzolja a járművet a mosóba, fejlett érzékelők segítségével figyeli a környezeti viszonyokat. A jármű folyamatosan GPS-adatokat küld egy felhőalapú központba, amely azután meghatározza, hogy az útvonal átvezetett-e földúton, illetve olyan területeken, ahol az adott időben csapadékos időt jeleztek. Ha igen, a rendszernek nincs más dolga, mint a legközelebbi megfelelő mosóba irányítani a robotautót.

A technológia akár hagyományos, sofőr vezette járműveknél is alkalmazható:

ahogy a modern autók figyelmeztetik vezetőjüket, hogy pihenjen, vagy tartsa be az előírt sebességkorlátozást, ugyanúgy emlékeztethetnek arra is, hogy ideje tisztává varázsolni a karosszériát.

(Forrás: Smarter Media)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!