Az Origo is beszámolt arról, hogy házi őrizetbe helyezték azt a férfit, aki a 8-as főúton több ember életét is veszélyeztette. November 1-jéig csak engedéllyel hagyhatja el a lakhelyét, az Indexnek elmesélte az ő verzióját.
Nincs mentségem arra, amit tettem, őszintén sajnálom, ami történt, bocsánatot kérek mindenkitől, akit veszélyeztettem"
– kezdte az audis, aki tizenhat éve rendelkezik jogosítvánnyal, illetve büntetlen előéletű, és eddig csak kisebb szabálysértései voltak.
Azon a hétvégén történt velem egy egészségügyi vészhelyzet, ami vezetés közben ért. Egész egyszerűen pánikba estem, és szerettem volna minél előbb eljutni az ajkai kórházba.
Egy ideje visszatérő egészségügyi problémáim vannak, ezekre gyógyszert is szedek, ám ez nem zárja ki, hogy autót vezessek."
"Amikor megelőztem a motorost, és láttam, hogy szemből egy másik jármű tart felém, tudtam, hogy ha jobbra húzódom, akkor elsodrom a motorkerékpárost. Van motoros jogosítványom is, így tisztában voltam a következményekkel, ezért egyetlen lehetőségként a szembejövő sáv padkája maradt, mert ha a fékre taposok, akkora sebességnél az autóm biztosan megcsúszik, és abból tömegbaleset lett volna. Talán a jó isten fogta a kezemet, amikor sikerült elkerülnöm az ütközést, majd nem sokkal ezután megálltam."
Nagyon szégyellem és nagyon sajnálom, ami történt, de az nem igaz, amit más médiumok állítottak, hogy elhajtottam a helyszínről. Nagyjából tíz percig álltam, és vártam, hogy kell-e segíteni valakinek, de mindenki haladt tovább.
A közelben lakom, így hazavezettem, amennyire az autóm állapota engedte, majd otthon bevettem a gyógyszereimet. A bíróságon is elmondtam, hogy ha tehetném, visszacsinálnám a történteket, és ezúton bocsánatot kérek mindenkitől, akit megijesztettem, veszélyeztettem" – idézte fel a történteket K. Gergő. Mivel nincs fent a közösségi médiában, így csak a történtek másnapján tudta meg, hogy tele van vele a világháló.
Ekkor döntött úgy, hogy önként bemegy a rendőrségre és vallomást tesz,
ám előtte a családja tanácsára még bement az ajkai kórházba, hogy vizsgálják meg.
"Nem tagadtam semmit, természetesen elismertem mindent, ami a felvételen is látható, 72 óráig bent tartottak. Vér- és vizeletmintát adtam, ami alkoholra és drogra is negatív lett,
a rendőrök végig nagyon korrektek voltak velem, többször is említették, hogy nem értik, hogy egy magamfajta ember hogyan csinálhatott ilyen butaságot."
A férfi már tudja, hogy amikor hirtelen fellépett nála az egészségügyi probléma, meg kellett volna állnia, és mentőt kellett volna hívnia.
Reméli, hogy nem akarnak majd vele példát statuálni, és ezért a szokásosnál nagyobb, súlyosabb büntetéssel sújtani.