Könnyen lehet, hogy Goncalo Feiónak, a lengyel sztárcsapat Legia Warsaw edzőjének a Konferencia-ligában a Betis elleni 1-0-s bravúr volt az utolsó sikere a zöld-fehér-piros klubnál.
Ugyanis, mint arról a Sport.pl beszámol a lengyel fociszövetség után immár az ügyészség vizsgálódik a 34 éves edző egy tavalyi ámokfutásának ügyében.
Az akkor még a Motor Lublint irányító szakember, akit sokan a fiatal edzőgeneráció egyik legtehetségesebb tagjának tartanak, az előző idényben rendezett GKS Jastrzebie elleni bajnokit követően vetkőzött ki önmagából.
A lengyel lap cikke szerint sajtótájékoztató után elkezdte keresni, üldözni a GKS kommunikációs munkatársát, Paulina Maciazeket, mégpedig azzal a nem titkolt szándékkal, hogy akár tettleg is bántalmazza a nőt.
Ezt próbálta megakadályozni a Motor elnöke, Pawel Tomczyk, a sajtós hölgy és felbőszült edző közé állt, így kapott egy irdatlan taslit egy műanyag mappával, ami után felrepedt a szemöldöke.
A lengyel szövetség a botrány után 70 ezer zloty (kb. 6,5 millió forint) pénzbüntetésre ítélte, valamint egy évre eltiltotta Feiót, de a büntetést három évre felfüggesztették, így 2023 tavaszán minden akadály nélkül leülhetett a legnagyobb lengyel klub, a Legia Warsaw kispadjára.
Klubunknak vannak nagyon fontos szabályai, amelyek meghatározzák a napi működésünket. Sokat beszéltünk erről az edzővel mielőtt aláírtuk volna a szerződést. A legfontosabbak persze a tettek, melyek megmutatják, hogy valójában milyen ember is az illető
- mondta Marcin Herra, a Legia alelnöke.
Feio ügye ezzel azonban nem ért véget, miután immár a Lublin-Poludnie kerületi ügyszség is vádat emelt ellen két rendbeli könnyű testi sértés miatt, és koránt sem biztos, hogy ők is olyan nagyvonalúak lesznek, mint a futballszövetség volt.
Herra egyelőre nem mondta ki, hogy Feio megy vagy marad, de a lengyel lap rámutatott, hogy a bajnokságban elért eredményei egészen biztos, hogy nem mellette szólnak: 11 forduló után a Legia csak hatodik, de ennél is rosszabb, hogy máris 9 pont a hátránya az éllovas Lech Poznan mögött.