Kiderült az új Dacia ára, ez Magyarország legolcsóbb új autója

Dacia Sandero Logan
Vágólapra másolva!
Bár drágult a Sandero, a felszereltsége, a biztonsága és a helykínálata is sokat javult. Turbómotorral, LED fényszóróval és klímával alig kerül többe 4 millió forintnál.
Vágólapra másolva!
Sandero Stepway, Logan és Sandero. Egy tőről fakadnak Forrás: Dacia

Az új, harmadik generációs Dacia Sandero és Logan ugyanarra a CMF-B platformra épül, mint az új Renault Clio. A korábbi Daciákhoz képest a karosszéria 3,1 (Logan: 3,6) centivel hosszabb, 9 centivel szélesebb és 1 centivel alacsonyabb, a tengelytáv 1,5, a nyomtáv 3 centivel nagyobb. Műszakilag azonos a két modell, de a ferdehátú Sanderó 30 centivel rövidebb a Logannál (4,09 illetve 4,39 méter).

Kombi Logan (MCV) ezúttal nem lesz,

a Dokker idén érkező utóda veszi át a helyét a modellpalettán. Sokat javult a biztonság, mivel merevebb a karosszéria, széria a hat légzsák, emellett többféle vezetéstámogató rendszer elérhetővé vált, leszámítva az adaptív tempomatot és a sávtartót.

Az 528 literes csomagterű Logan kicsit később érkezik, és csak LPG-s motorral lesz kapható Forrás: Dacia

Javult az utastér helykínálata, a válltér 8 mm-rel, a hátsó lábtér 42 mm-rel, a Sandero csomagtartója 8, a Logané 18 literrel nőtt meg (most 328, illetve 528 literesek). Végre nem csak a magassága, hanem a távolsága is állítható a Dusterből átvett kormánykeréknek (Comfort felszereltség). Igényesebbek a belső térben használt anyagok, textilbetét díszítheti a műszerfalat, az új ülések kényelmesebbek és jobban tartanak a régieknél. Csak a Loganhoz vásárolható csomagrendező, távirányítóval nyitható csomagtérfedél és az első ülések hátához rögzített, kihajtható asztal.

Belül is jelentős fejlődésen ment át a Sandero/Logan páros, a műszerfal vízszintes tagolást kapott, a kerek légbeömlők helyett lapos és széles nyílásokat alkalmaznak, a multifunkciós kormány, a váltókar és a klíma tekerőgombos-digitális vezérlőpanelje a Dusterből származik Forrás: Dacia

Dízelmotor már nincs, és minden benzines részecskeszűrős. Alapmotorként az egyliteres, háromhengeres szívót kínálják (a Stepway-hez nem), amelynek a teljesítménye 73-ról 66 lóerőre csökkent amiatt, mert már teljesíti az idén életbe lépett Euro-6D-Full károsanyag-kibocsátási előírásokat.

Az alapverzió 16,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége 158 km/h.

A benzines turbós TCe maradt 90 lóerős és 160 Nm nyomatékú, viszont öt helyett már hatfokozatú kézi váltót kapcsolnak hozzá. Ez a Sandero már jóval fürgébb a szívómotorosnál, 11,7 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége 178 km/h. Újdonság, hogy a turbómotorhoz fokozatmentes automata is rendelhető 350 ezer forintért, ebben az esetben a teljesítmény 95 lóerőre, a nyomaték pedig 220 Nm-re emelkedik.

Az alapáron adott LED-es tompított fényszóró 37 százalékkal messzebbre (110 méterre) világít, mint a régi halogén Forrás: Dacia

Igazi slágernek érkezik a csak kézi váltóval rendelhető, 100 lóerős, 170 Nm nyomatékú LPG-s verzió, amely csak 100 ezer forinttal drágább a benzines turbónál. Ezt az árkülönbséget akár 10 ezer kilométer alatt vissza lehet hozni, ha a 200-250 forintba kerülő gázzal üzemeltetik. Fontos tudni, hogy a Logan csak ezzel a motorral érhető el.

Árak és felszereltségek

Forrás: Dacia

A legolcsóbb új Dacia, a 66 lóerős alap Sandero (Access felszereltség) 3 399 000 forintos alapáron kerül forgalomba márciustól. A 90 lóerős turbómotor felára 250 ezer, a Stepway verzióé 350 ezer forint, de utóbbihoz már a manuális klíma is alapáron jár.

Access felszereltséggel

a Sanderónak még feketék a lökhárítói, a kilincsei és a tükrei, egyben dönthető a hátsó ülése, kézzel állíthatók a külső tükrei, nincs központi zárja, és klímaberendezés felárért sem rendelhető hozzá. Viszont az alapfelszereltsége már tartalmazza a LED-es nappali menetfényt és tompított fényszórót, a hat légzsákot, az ESP-t, a hegymeneti elindulássegítő asszisztenst (HSA), az aktív vészfékező rendszert, az elektromos szervokormányt, a motorleállító start-stop rendszert, az USB-csatlakozót, a fedélzeti számítógépet, a sebességkorlátozó rendszert, és az első elektromos ablakemelőket.

Több mint 4 centit nőtt a hátsó lábtér, tágasnak ígérkezik mind a Sandero, mind a Logan Forrás: Dacia

Várhatóan jóval népszerűbb lesz az

Essential felszereltség,

mivel 350 ezer forint felárért olyan tételekkel javítja az alapfelszereltséget, mint a fényezett lökhárítók, az osztva dönthető hátsó üléstámlák, a tempomat, a távirányítós központi zár, valamint az okostelefonos alkalmazással is használható Media Control rendszer, amely DAB rádiót, 2 hangszórót, Bluetooth kihangosítót tartalmaz. Talán a legfontosabb, hogy felárért (130 ezer Ft) már rendelhető manuális klímaberendezés, tolatóradar, ködfényszóró, négy irányban állítható kormányoszlop, és a médiarendszerhez érintőképernyő (8 col) és 4 hangszóró is.

Kényelmesebbek az első ülések, karcsúak a fejtámlák Forrás: Dacia

A

Comfort csúcsfelszereltség

400 ezer forinttal drágábban ezen felül még krómozott hűtőmaszkot, fényezett kilincseket és tükörházakat, textilbetétes műszerfalat és ajtókönyöklőt, bőrhatású kormányt, ködfényszórót, elektromosan állítható és fűthető külső tükröket, manuális klímát, automata ablaktörlőt, automata ablakemelőt (a vezető oldalán), négy irányban állítható kormányoszlopot, hátsó szivargyújtó-csatlakozót, és 8 colos érintőképernyős Media Display rendszert ad 4 hangszóróval. Felárért olyan extrák rendelhetők, mint az első-hátsó parkolóradarok tolatókamerával, a holttér-figyelő, az elektromos kézifék, az egyzónás, automata klíma, az automata kulcskártya, a hátsó elektromos ablakemelő, az első ülésfűtés, a duplafenekű „csempész" utastér, a 6 hangszórós, érintőképernyős, navigációs infotainment rendszer.

Zseniális: a Stepway tetősínjei elfordítva tetőcsomagtartóvá alakíthatók Forrás: Dacia

A

Stepway terepcsomag

felára 350 ezer forint, az ilyen Sanderók csak Essential és Comfort felszereltségekkel kérhetők, amelyek megegyeznek a normál Sanderóhoz kérhető csomagokkal, egy fontos különbséggel: a manuális légkondicionáló alapáron jár. Ezen felül egyedi motorháztetőt, lökhárítókat, hűtőmaszkot és felniket, a peremeken végigfutó fényezetlen műanyag védőelemeket, variálható tetősínt, és a normál Sanderóhoz képest 4,1 centivel emelt futóművet kapnak (a hasmagasság 17,4 centi, részben a ballonosabb gumik miatt) a Stepway-ek.

Minden új Daciára 3 év (finanszírozással 5 év) garancia jár kilométer-korlátozás nélkül, természetesen a gyári gáz-szettre is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!