Félmillió jármű időzített bombaként közlekedik a magyar utakon

mopedautó
Vágólapra másolva!
Napjainkban mintegy 600 ezer robogó üzemel az országban, azonban mindössze 15-20 százalékuk után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) évi 5-6 ezer forintos átlagos díját.
Vágólapra másolva!

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége szerint

a tulajdonosok egy része vélhetően nem is tudja,

hogy a biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem valamennyi, a közúti forgalomban részt vevő segédmotoros kerékpárra kiterjed. A néhány ezres

biztosítás hiányának közúti ellenőrzés során mulasztási bírság a következménye, a baleset során okozott kárt pedig az okozónak saját zsebből kell megtérítenie.

Az MNB legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 420 ezer, míg a 13-35kW közötti kategóriában 463 ezer forint volt a motoros balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is.

Fontos könnyebbség a károsultaknak, hogy amennyiben biztosítatlan robogó okoz kárt, a károkozó helyett a MABISZ Kártalanítási Számlája fizeti ki a kárösszeget, majd utólag behajtja a károkozón.

A díjfizetést eddig elmulasztó robogósoknak biztosításkötéskor a korábbi mulasztásuk miatt nem kell retorziótól tartaniuk.

Esetükben nincsen fedezetlenségi díj, amit visszamenőleg ki kellene fizetniük. A kgfb azonban természetesen ebben az esetben is csupán a megkötés időpontja után okozott károkra nyújt fedezetet.

A robogók kártörténetét nem tartják nyilván, így a fizetendő díjat bonus-malus besorolás sem befolyásolja. Magyarországon segédmotoros kerékpárokra rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, ilyenkor a biztosítás meglétét a járműre kiragasztott matrica igazolja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!