Megállt pisilni egy autós, a 37 milliót érő autójával fizetett érte - videó

audi
Vágólapra másolva!
Egy Audi RS6-ost kellett kiemelni februárban a Neckar folyóból. Izgalmas története van az akciónak.
Vágólapra másolva!

A német hatóságok napokig tartó kutatómunka után emeltek ki egy százezer eurós (37 millió forintos) Audi RS6-ost a Neckar folyóból. Hogy került oda? Ettől a történettől a rendőröknek is elkerekedett a szemük.

Az autó 37 éves sofőrje azt állította, hogy pisilni állt meg, az autóval pedig egy olyan betonrámpára parkolt, amelyen hajókat szoktak vízre bocsátani. A hiba azután jött, hogy visszaült a kocsiba: előremenet helyett rükvercbe (vagy rükverc helyett előremenetbe - ez nem teljesen világos, hogyan is állt a rámpán) kapcsolt, az autó pedig elmerült.

A sofőr még el tudta hagyni a kocsit, amelyet a sikeres kiemelés ellenére is totálkárosnak minősítettek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!