A navigációt nézte a stoptábla helyett a 67-es útnál, fékezés nélkül okozott súlyos balesetet - videó

67
Vágólapra másolva!
A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki fékezés nélkül hajtott be egy kereszteződésbe, mivel a telefonját figyelte a közlekedési táblák helyett.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a nő 2021 augusztusában a 67-es főutat keresztező egyik mellékúton közlekedett. Helyismerete nem volt, utast sem szállított, a telefonos navigációt nézte menet közben.

Az elkövető látta, hogy kereszteződéshez közelít, de a navigációra koncentrált, és nem figyelte az út melletti stoptáblát. Fékezés nélkül hajtott be a kereszteződésbe, ahol nekiütközött egy szabályosan közlekedő másik autónak, amely ezt követően egy busznak is nekicsapódott.

A vétlen autós súlyos, többszörös töréssel járó sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a büntetlen előéletű nővel szemben pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott. A balesetet egy szemtanú fedélzeti kamerája rögzítette.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!