Egy autós a tömegbe hajtott Birminghamben, több ember megsérült

Vágólapra másolva!
A birminghami rendőrség keresi azt a sofőrt, aki szándékosan belehajtott autójával a tömegbe egy éjszakai klub előtt, ahol egyetemi gólyáknak tartottak rendezvényt. Öt embert szállítottak kórházba, egyet több súlyos sérüléssel. Az incidens a Birmingham belvárosához közeli Tunnel Club előtt történt.
Vágólapra másolva!

A West Midlands-i rendőrség közölte, hogy szerintük a csoportot szándékosan vették célba, és a rendőrök keresik az autó sofőrjét. A rendőrség közölte, hogy pénteken nem sokkal hajnali 3 óra után egy rendbontásról szóló bejelentésre reagáltak és a kiérkezésükkor több sérültet találtak. 

Egy férfit testi sértés gyanújával letartóztattak.

A mentőszolgálat szóvivője azt mondta: 

Az első beteget, egy férfi gyalogost a mentőszolgálat munkatársai többszörös súlyos sérülésekkel látták el. Négy másik férfit is súlyos sérülésekkel láttak el, és további kezelésre kórházba szállították őket.

Egy "It's Freshers!" rendezvényt tartottak a Tunnel Clubban csütörtök este, amely nem sokkal az incidens előtt, hajnali 3 órakor ért véget. A közösségi médiában közzétett bejegyzések szerint a diákok több városból is Birminghambe utaztak az eseményre. 

A West Midlands-i rendőrség pénteken megerősítette a járőrözést a környéken, és a rendőrök a helyszínen maradtak, amíg a vizsgálatokat folytatták - számolt be róla a Guardian.

Korábban arról is írtunk, hogy egy autós a tömegbe hajtott a dél-koreai fővárosban, Szöulban, melynek következtében kilenc ember meghalt.

Márciusban emberek közé hajtott egy autó a lengyelországi Szczecin városában is, akkor többen megsérültek. A férfi keresztülhajtott a villamosra várakozó gyalogosokon egy Ford Focus típusú autóval, majd menekülés közben több autónak is nekiütközött. A férfit nem sokkal később elkapták. Úgy tudni, hogy a gázoló egy 33 éves férfi volt. 

Több gyalogost gázolt el egy megrakott teherautó Passau belvárosában is decemberben. Egy nő meghalt, és a sofőrrel együtt összesen hat ember került kórházba. Egy szemtanú elmondta, hogy a piros, 7,5 tonnás teherautó átgázolt egy csoporton a járda közepén.

A libériai elnökválasztás győztesét ünneplő tömegbe hajtott Monroviában egy autós novemberben, sajtóértesülések szerint legalább 10 ember meghalt, 20-an megsebesültek. A sofőr motorbiciklin elmenekült.

Egy sofőr a tömegbe hajtott, hét ember pedig megsérült Manhattan belvárosában augusztusban is. Egy 29 éves New Jersey-i nőt őrizetbe vettek. Miután áthajtott a manhattani tömegen, a nő a Midtown alagúton át Queensbe tartott. Később három autóval karambolozott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!