Kényszerleszállás végrehajtása közben zuhant le kedden egy kaliforniai autópályára a kisrepülő. Ezután egy emberekkel teli teherautónak ütközött, mielőtt lángokba borult, írta meg a New York Post cikke nyomán a Bpiautósok.
A KTLA amerikai televíziós csatorna által megszerzett felvételeken látható, ahogy a repülőgép lezuhan az égből, és a forgalom kellős közepén ér földet, majd a leállósáv felé csúszik, égő kerozin nyomát hagyva maga után.
A pilóta és a fedélzeten tartózkodó utas is biztonságban ki tudott szállni a gépből – közölte a kaliforniai autópálya-rendőrség. A repülőgép egy teherautónak is nekicsapódott, amelyben három ember utazott, ők sem sérültek meg a balesetben.
A hatóság beszámolója szerint a pilóta azt állította, hogy azért hajtott végre kényszerleszállást a sztrádán, mert motorhibát tapasztalt, miközben a Corona Municipal Airport felé tartott, hogy leszálljon.