150 km/h-val csapódott bele a Magyar Közút teherautójába egy gyorshajtó

Vágólapra másolva!
A Volvo utasai túlélték a súlyos balesetet, a Magyar Közút alkalmazottai nem sérültek meg.
Vágólapra másolva!

Szerda délelőtt a Magyar Közút bicskei mérnökségének munkatársai az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán dolgoztak. A mozgó tereléshez kapcsolódóan a szokásos módon 100-as, majd 80-as sebességkorlátozás volt érvényben, amit előjelző autók mutattak a közlekedőknek. Ráadásul itt a vadonatúj, ledes digitális kijelzők is kint voltak, illetve a munkaterület előtt két fix, a pálya fölött található digitális kijelzőn is figyelmeztették a vezetőket, hogy munkavégzés lesz hamarosan előttük.

A munkaterületen dolgozókat egy teherautóra erősített energiaelnyelő modul védte. Egy fehér Volvo V60 az elsődleges vizsgálatok és becslések alapján körülbelül 150 kilométer/órás sebességgel csapódott be az eszközbe.

Akkora ereje volt az ütközésnek, hogy az autó beszorult az energiaelnyelő alá, a sofőrt a katasztrófavédelem munkatársai szabadították ki.

A volvós súlyosan megsérült, de a biztonságos autójának köszönhetően túlélte, ahogy a közutasok is. Viszont az anyagi kár jelentős: nem csak a több mint 10 millió forintos luxuskombi tört totálkárosra, de az energiaelnyelő modul is, a teherautó tengelye pedig deformálódott. A vétkes sofőr a helyszínen elismerte felelősségét.

Pénteken reggel 7 órakor az M7-esen Letenye felé, Velencénél is összetörtek egy energiaelnyelőt egy mozgó terelésnél. A Magyar Közút kollégái jól vannak, a balesetező autó sofőrje kisebb sérüléseket szerzett. Idén a mai esettel együtt összesen 5 energiaelnyelőt törtek össze figyelmetlen az autósok a Magyar Közút kezelésébe tartozó gyorsforgalmi utakon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!