Mint arról beszámoltunk, az ukrán háború és a szankciók miatt a Renault konszern jelképes, a beszámolók szerint egy-egy rubeles áron eladta oroszországi érdekeltségeit. Ezek két nagy részből álltak: egyfelől a Lada (VAZ) többségi tulajdonából, amelynek új gazdája a nagy múltú, állami autókutató és fejlesztő intézet, a NAMI lett. Másrészt pedig a moszkvai Renault gyárból, ahol 1999-ben indult meg a termelés a Thalia/Symbol modellel, de később átemblémázott Daciák is készültek itt, a mai kínálat legdivatosabb tagja pedig az európai kivitellel nem megegyező Arkana SUV-kupé.
Nos, ezt a 3800 főt foglalkoztató üzemet most Moszkva városa vette át, a város polgármestere, Szergej Szobnyanin pedig máris a nagy múltú Moszkvics márka feltámasztását ígérte.
Hozzátette, hogy a műszaki fejlesztésekben a KAMAZ lesz a partner, amelynek mérnökei jó ideje dolgoznak személyautó-projekten
(sőt, ez a cég az eredeti tervek szerint Magyarországra is tervezne K+F, illetve fejlesztési beruházást). Mint a Renault Roszija új vezetője, a korábban az önkormányzaton közlekedési ügyekkel foglalkozó Dmitrij Progyin is megerősítette, először egy benzinmotoros modell sorozatgyártásába kezdenének, később azonban átáll a Moszkvics az elektromos hajtásra.
Csakhogy az egyelőre prototípus szintén sem létező, KAMAZ-tervezésű autó kifejlesztése, illetve a moszkvai gyár felszerszámozása még hosszú éveket vehet igénybe. Megoldás lehet addig, hogy a Renault-érából származó modelleket gyártják tovább Moszkvics márkanéven a gyárban hagyott gépeken, ám számos részegységük beszerezhetetlen a szankciók miatt, helyben présüzem sincs a karosszériához, és a nyilvánosság előtt nem tisztázott a kérdés, hogy átadja-e egyáltalán a Renault a licenceket. Annyi biztos csak, hogy meghatározott feltételek teljesülésénél a francia márka hat éven belül élhet egykori érdekeltsége visszavásárlási jogával.
Iparági források szerint egyáltalán nem kizárt, hogy Moszkvában átmenetileg régebbi típusok gyártási terveit veszik elő
(a háborús helyzet és a nyugati alkatrészek hiánya miatt Oroszországban jelentősen lazítottak az új járművekre vonatkozó emissziós és biztonsági követelményeken), bár szinte elképzelhetetlen, hogy a nálunk Aleko néven ismert 2141/2142 modell koncepciójáig visszanyúljanak. Valószínűleg hosszabb rövidebb kényszerszünetre kell készülni, amit jelez, hogy a népszerű Renault Duster gyártását is átköltöztetik Moszkvából a sokkal nagyobb léptékű Togliatti-üzembe, tehát nem Moszkvics, hanem Lada néven él tovább. Teljesen új helyzetet teremthet viszont egy keleti, például kínai partner feltűnése.