A rendőrök orra előtt versenyeztek, miután utolérték őket, azonnal elkobozták a luxusautóikat - fotó

bmw
Vágólapra másolva!
Közúton versenyzett egymással két sofőr Németországban, a rendőrök nem kegyelmeztek nekik.
Vágólapra másolva!

Másfél héttel ezelőtt német rendőrök járőröztek egy civil szolgálati BMW-vel a 6-os főúton. A járőrök Schkeuditzban egy lámpánál várakoztak, amikor jobbról két autó, egy BMW M4 és egy Porsche Cayman kanyarodott eléjük nagy sebességgel. A két sofőr versenyzett egymással, a sebességük a 235 km/h-t is meghaladta egy olyan útszakaszon, ahol keresztirányú jármű- és gyalogosforgalomra is számítani lehetett.

Egy 70-es táblánál egészen 195 km/h-ra sikerült „lelassítaniuk", majd haladtak tovább. Pechjükre a szolgálati BMW egy követő üzemű sebességmérő eszközt is rejtett, amellyel a járőrök az őrült versengést videóra vették, majd egy lámpás kereszteződésnél – a pirosnál várakozó autók előtt keresztben megállva – a sofőröket igazoltatták.

Az illetékes ügyeletes bíró azonnal elrendelte a vezetői engedélyek elvételét és a járművek elkobzását, a sofőröknek pedig illegális versenyzés gyanúja miatt kell bíróság elé állniuk.
Az illegális közúti autóversenyzést a német jog 2013 óta nem szabálysértésként, hanem bűncselekményként kezeli, és az elkövető „alaphelyzetben", azaz veszélyhelyzet előidézése, illetve baleset okozása nélkül is két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Emellett a bíróság általában a vezetői engedélyt is visszavonja, a járművezetőt orvos-pszichológiai vizsgálatra (MUP) küldheti, és ami talán a legfájóbb, az autót is elkobozhatja. Még akkor is, ha az nem a „versenyző" saját tulajdona. Az elkobzás lényege, hogy a járművet elárverezik, és az árverés bevétele az államkasszába kerül - írta a Baleset-megelőzés.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!