Utolértek egy autót a rendőrök Budapesten, amit menet közben láttak, attól elkerekedett a szemük

rendőr villogó
Vágólapra másolva!
Menet közben cserélt helyet az utasával egy autós Budapesten.
Vágólapra másolva!

A XVIII. kerületi rendőrök január 2-án délután arra lettek figyelmesek, hogy

egy autó vezetője menet közben a hátsó ülésre mászik, majd az anyósülésen ülő utasa átveszi a kormányt.

Az újdonsült sofőr néhány méter után megállt, és leparkolt a kocsival.

A rendőrök azonnal igazoltatták a párost. Kiderült, hogy az autót eredetileg vezető férfinak és az utasának sem volt érvényes vezetői engedélye.

Meghallgatásukat követően a 28 éves férfit és a 41 éves nőt is őrizetbe vették. Gyorsított eljárásban

pénzbírságot kaptak, illetve hat és három hónapra eltiltották őket a vezetéstől.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!