Amikor a sorozat 1979-ben megjelent, az Alto név még az apró, kétütemű Fronte személyautó teherszállító változatát takarta, három ajtóval és a raktér bővítésére előrebillenthető hátsó üléstámlákkal. Végtelenül egyszerű kivitelű, hátul merev tengelyes és laprugós futóműves kei-car volt - utóbbi elnevezés Japánban ma is a legkisebb városi autókat jelöli, jogszabályban korlátozott méretekkel és hengerűrtartalommal, adókedvezménnyel. Első kiadása, az SS30 még az 539 cm3-es, 28 lóerős, háromhengeres, vízhűtéses kétütemű motorral futott, és óriási sikert aratott Japánban.
Ezekhez a kissé wartburgos hangú gépekhez 1980-tól kétfokozatú hidromechanikus automataváltót is lehetett rendelni, egy évvel később azonban (elsősorban a környezetvédelmi előírások miatt) a gyár kénytelen volt négy ütemre váltani: megérkezett a szintén 28 lóerős és háromhengeres, de már 543 köbcentis blokk, így a típusnév SS40-re változott. Kizárólag exportra gyártották a jóval nagyobb lökettérfogatú SS80-ast, 796 köbcentis, 40 lóerős négyüteművel. Megjelentek a 10 helyett 12 colos kerekek, de Európában a Fiat Fanda, Peugeot 104 és a többi mini mellett nem volt könnyű dolga.
Más piacokon azonban hamar népszerűvé vált, így hamarosan megindult a helyi összeszerelése is
Kínában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Pakisztánban (Suzuki Mehran). Még az első generációnál, 1983 októberében megjelent a Snow Liner nevű összkerékhajtású változat, az extralistán pedig a légkondi. A következő évben modellváltás történt, ez a kivitel képezte alapját az indiai Maruti 800-nak, amelyet a rendszerváltás előtt és egy idei utána nálunk is forgalmazott a Merkur, sok futott belőle a hazai utakon. Később a frissített Altóból készült Koreában a nálunk szintén ismert Daewoo Tico.
Napjainkban a kilencedik generációnál jár a japán kei car, amelyből már nincs kézi váltós, kapható viszont lágy hibrid. Cikkünk főszerelője, az első szériás Alto veteránként igazi ritkaság, főleg Európában, ahová eleve kevés érkezett belőle. Amikor Hegedűs Balázs hat évvel ezelőtt veteránt keresett, két fő szempontot határozott meg: az autó legyen ritka és jó állapotú. Ezt a Suzukit egy budapesti gyűjtő hangárjában találta, és azonnal haza is vitte.
Ausztriából érkezett rozsdamentesen, szép kárpitokkal, mint a rendszámból is látszik, még a kilencvenes évek első felében.
Kifogástalanul működött az Alto hajtáslánca és fékrendszere is t, szinte semmit sem kellett javítani rajta, akadt azonban egy apró, de bosszantó hiba: a két ajtózár pici műanyag karja el volt törve. Ez az alkatrész beszerezhetetlen, ezért a tulajdonos több 3D nyomtatással foglalkozó céggel is megpróbálkozott, de mind elrontotta, vagy túl nagyra sikerültek, vagy a formát tévesztették el. Ezért Balázs gondolt egyet, befogott a satuba egy darab műanyagot és kireszelte belőle az elemeket. Finoman csukódnak a vékony ajtók, a barna színárnyalatú utastér tipikus '80-as évekbeli hangulatú.
Elöl meglepően tágas az Alto, igaz, csak akkor, ha az üléseket annyira hátratoljuk, hogy gyakorlatilag elfogy a hátsó lábtér. A fejtér elöl sem bő, de a vállak jól elférnek, a kormány nagy és jó fogású. Minimalista a szögletes műszerfal, amelyet praktikussá tesz a sok kisebb-nagyobb rekesz, a szívató karja balra lent található. Fura a háromhengeres motor orgánuma, magas hangon és eléggé hangosan szól, különösen hidegen. Ritka kincs – főleg Európában - a bolygóműves automataváltó, amely gyakorlatilag egy gyorsító egyes és egy hosszú (1:0,93-as áttételű) kettes utazófokozatból áll.
Finoman, alig érezhetően kapcsol a szerkezet, csak visszakapcsolásnál tétovázik néha. A gyári végsebesség 120 km/h, a legkellemesebb utazó így 90, ez kizárja az autópályát, de országúton kellemesen poroszkálhatunk.
Ilyenkor akad bőven motor- és szélzaj is, mégsem nem kell kiabálva beszélgetni, és a rádiósmagnó is jól hallható.
Ahhoz képest, hogy a nyomtávjához képest magas építésű az Alto, meglepően jó az egyenesfutása, és kanyarban is csak keveset dől, a golyósoros-csavarorsós kormányművel pedig minimális holtjátékkal, könnyen és pontosan irányítható.
Bár a tömeg nagy része az első tengelyre nehezedik, a jó áttételezéssel szervo nélkül is könnyen tekerhető, álló helyzetben is. Futóműve elöl puha MacPherson, hátul haszonjármű örökségként kemény és pattogós laprugós, és elöl kanyarstabilizátora is van, ami nagy előny. Rásegítőt hiába keresnénk a fékrendszeren, ez a sorozat az első dobok helyett már tárcsákkal lassít, egész pontosan adagolhatóan, még ha nem is könnyű nyomni a pedált. Így a mai (főleg városi) forgalomban is jól helytáll a Suzuki, de kár lenne elhasználni: bár nem nagy értékű veterán, érdekes és igazán ritka.
Műszaki adatok- Suzuki Alto 0.8 aut.
Motor: OHC-vezérlésű, soros háromhengeres, négyütemű benzines, elöl keresztben beépítve. Hengerűrtartalom: 796 cm3. Furat x löket: 68,5 x 72,0 mm. Kompresszióviszony: 8,7:1. Teljesítmény: 40 LE, 5500/perc fordulaton. Nyomaték: 58 Nm, 3000/perc fordulaton.
Erőátvitel: kétfokozatú automataváltó, elsőkerék-hajtás.
Felfüggesztés: elöl MacPherson kanyarstabilizátorral, hátul merev tengely hosszanti laprugókkal. Elöl-hátul hidraulikus lengéscsillapítók. Kétkörös fékrendszer elöl tárcsa-, hátul dobfékkel.
Felépítmény: háromajtós, négyüléses, önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 3295 x 1405 x 1335 mm. Tengelytáv: 2150 mm. Csomagtartó: 166-368 l. Tank: 27 l. Saját tömeg: 630 kg.
Végsebesség: 120 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 21,5 s.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil áprilisi számában: