A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Megdöbbentő újabb részletek derültek ki a Kőröshegyi völgyhídon történt szörnyű balesetről - videó

völgyhíd
Vágólapra másolva!
Két asztalos utazott abban a műszaki hiba miatt veszteglő Opelben, amelyet egy kamion darált le a Kőröshegyi völgyhídon. Az egyik férfi a kormány mögül repült át az autó másik oldalára.
Vágólapra másolva!

A nagykőrösi Puszti Lajos és munkatársa asztalosként dolgoztak a Balaton déli partján augusztus harmadik hetében. Éppen egy másik munkához igyekeztek a céges Opellel, amikor az autó lerobbant a Kőröshegyi völgyhídon - írta a Blikk. Az autó már a hídra is alig bírt felvánszorogni, a közepén jártak, amikor

felforrt a hűtővíz.

A csomagtartó zsúfolásig tömve volt szerszámokkal, így az elakadásjelző háromszöget nem tudták kivenni.

A motor hőfoka épp a megfelelő szintre csökkent, amikor az egyik férfi beült a kocsiba, hogy elinduljanak. Ekkor csapódott be a kamion: Puszti Lajos szerint

a jármű vezetője nem az utat, hanem a tájat nézte, így nem is lassított.

Ő éppen a szalagkorlát mellett állt, integetett és üvöltött is a sofőrnek, hiába.

Az autóban ülő férfi hátul mászott ki. Nem volt bekötve, az ütközés pedig olyan szögben történt, hogy átrepült az autó jobb oldalára. "A párom csak akkor szólt nekem, amikor az ötórás vizsgálat után mindkettőjükről kimondták, hogy gyakorlatilag ép bőrrel úszták meg ezt a karambolt.

- nyilatkozta a Blikknek Puszti Lajos felesége, Vágó Ivett.

Csörgő László vezetéstechnikai tréner szerint mindkét sofőr hibázott:

ha a kamionos az utat nézte volna, biztonságosan tudott volna korrigálni, de a háromszög kihelyezésére is bőven lett volna idő.

Emellett fontos, hogy az utastérben legyen a szintén kötelező, sárga megkülönböztető mellény, amit azonnal fel kell venni, ha valaki – egy közúton is, nemhogy egy autópályán – elhagyja a járművet. A baleset felvételei szerint nem viseltek mellényt az autóból kiszálló férfiak" - fogalmazott Csörgő László.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!