A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Az Apple egykori kulcsembere elmondta, hogyan lehet jól fizető állást szerezni

Vágólapra másolva!
Az Apple korábbi mérnöke, Sabrina Paseman most elárulta, hogy sikerült a több ezer jelentkező közül vezető beosztásba kerülnie az Apple-nél. Sabrina állítása szerint kifejlesztett egy taktikát. Ezzel bármilyen HR-est levehetnek a lábáról az álláskeresők az interjún.
Vágólapra másolva!

Sabrina szerint az emberek problémamegoldókat keresnek, nem pedig olyan, szakmájához értő embereket, akik el tudják végezni azt, amit bárki más is.

Amikor jelentkeztem az Apple-höz, nem a korábbi, illetve a hasonló munkaköri tapasztalataimról meséltem a vizsgáztatóknak, hanem megmutattam nekik, hogy jelenleg milyen munkán dolgozom, és milyen ötleteim vannak a jövőre vonatkozóan. 

– mondta Sabrina az Uniladnek. Hozzátette, elmondta a cégnek azt is, hogy miben javítana mit csinálna másképp a jövőben, milyen megoldásokat próbálna ki a következő munkahelyén.

Sabrinának nincs az álláshoz megfelelő előképzettsége, ugyanis biológiai mérnök diplomával rendelkezik, míg a cég által meghirdetett pozíció gépészmérnöki tapasztalatokat követelt meg.

„Elhoztam nekik egy orvosi eszközt, amelyen éppen dolgoztam, s aminek a megtervezése és kivitelezése során ugyanolyan tudásra volt szükség, mint amit egy gépészmérnök is csinál. Viszont a fejlesztésében és  a további ötleteim alapján látták a vizsgáztatók, hogy máshogy gondolkozom, mint az átlagos mérnökök.

– osztotta meg Sabrina, aki ezzel nem arra akar célozni, hogy minden feladatban jobb választás lenne, mint egy profi gépészmérnök, de az interjún meg tudta mutatni, hogy másképp gondolkozik, mint ők, és ez hosszútávon egy fontos képesség lehet. Ugyanis sokkal inkább azt ember veszik fel, aki több területen is képes dolgozni, és vannak kreatív ötletei - idézte Sabrinát a Metropol.

Az Origo korábban arról  is beszámolt, hogy maguk a munkavállalók milyen szempontok alapján teszik le a voksukat egy-egy munkahely mellett. A nemzetközi elemzésről itt olvasható bővebben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!