Több mint ígéret - Subaru Forester menetpróba (2024)

Vágólapra másolva!
Vonzó garanciális feltételekkel, továbbfejlesztett hibrid hajtással és klasszikus belsővel igyekszik magára terelni a figyelmet a Subaru Forester új nemzedéke. Első tesztvezetésén arra is kíváncsiak voltunk, hogyan muzsikál praktikum terén, illetve vajon továbbra is valódi terepképességet kínál-e a sok puhány SUV-hoz képest.
Vágólapra másolva!

“Ha valaki bemegy egy Subaru kereskedésbe és kipróbál egy autót, az általában vásárol is egyet” - mondta a menetpróbán mellettem helyet foglaló japán mérnök büszkén, majd gyorsan leszögezte, hogy mindenféle híresztelésekkel ellentétben szó sincs arról, hogy kivonulnának az európai piacról. Bár a Subaru az öreg kontinensen jellemzően csak 30 ezer autót értékesít, a világ többi részén – európai szemmel nézve – meglepően sikeres gyártónak számít: 2023-ban már közel egymillió autót gyártottak, vagyis nagyobbak, mint a Volvo vagy a Lexus.

Ez már az 1997 óta kapható Forester hatodik generációja, elődjénél kifinomultabb formatervvel és jobb aerodinamikával. 11 külső fényezés közül választhatnak a vásárlók
Fotó: Subaru / Subaru

Azonban ahhoz, hogy Európában is ki tudjanak hasítani egy komolyabb szeletet a piaci tortából, ritmust kell váltani. A Forester érkezésével igazi modelloffenzíva kezdődik, 2028-ig bezárólag hét teljesen friss típussal jelentkeznek, hogy 2030-ra elérjék a kitűzött célt, az évi 1,2 millió darabos gyártási volument. Most megérkezett tehát a népszerű SUV hatodik nemzedéke, amely semmilyen szempontból sem követi a fősodor vonalat. Bár a lámpákat sokkal vagányabbra szabták, a Forester az egész kialakításával azt sugározza, hogy nem egy szimpla, divatos SUV, hanem egy igazi különc kalandor.

Átdolgozták a moduláris (SGP) padlólemezt és a kormányművet is, a Forester remekül irányítható terepen, ebben az X-Mode szabályzás is segít. Megmaradt japán gyártású autónak
Fotó: Subaru / Subaru

Magától megáll, ha rosszul van a sofőr

Elődjéhez képest 3 centivel hosszabb és 10%-kal merevebb a karosszéria, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy szélesebb körben alkalmazzák a szerkezeti elemek ragasztásos kötését. Hogy mennyire merev, azt egy tereppályás teszten próbálhattuk ki. Az autó bal első és jobb hátsó kereke a levegőben volt, tehát jókora csavarodási erő hatott az egész szerkezetre, mégis, az ajtók nyitása ugyanolyan finom volt, mint amikor a parkolóban beszálltunk. Jelentős mértékben tudták növelni a merevséget, ami a Subaru erőfeszítéseit mutatja, pontosabban azt, hogy egy ideje már a biztonság a fő prioritás.

Sok ponton módosították a szívó boxermotort, a dugattyúgyűrűk és a vezérműtengelyek is eltérnek az elődétől. Alapáron hibrid hajtással és CVT-vel kombinálják, kézi váltó már nincs
Fotó: Subaru / Subaru

Alapáron kilenc légzsákkal látják el a Forestert, köztük egy olyan oldallégzsákkal, ami a vezetőülés jobb oldalán található. Ezzel a megoldással egy oldalirányú ütközés esetén az elöl ülők kisebb eséllyel okoznak egymásnak sérülést. De említhetjük a továbbfejlesztett EyeSight rendszert, amely 

egy komplex kamerarendszerrel dolgozik, és összesen 15 vezetéstámogató asszisztenst koordinál.

Mi is megtapasztalhattuk a vészhelyzeti megállító rendszert, amikor a vezető – például egy egészségügyi vészhelyzet miatt – nem képes irányítani az autót: ha bizonyos időn át nem érzékel kormányparancsokat, rezgésekkel vagy pulzáló fékhatással figyelmeztet.

Íme, a vezetéssegítő rendszerek „szemei” a szélvédő tetején. A Subaru célja, hogy 2030-ra nullára csökkenjen a járműveikben elszenvedett halálos balesetek száma
Fotó: Subaru / Subaru

Ha ezek után sem tapasztalható beavatkozás a sofőr részéről, a rendszer lassítással és a vészvillogók bekapcsolásával figyelmezteti a közelben haladó járműveket, majd állóra fékezi az autót a forgalmi sávban. Miután a jármű megállt, az ajtók reteszelése automatikusan kiold, az elektronikus rögzítőfék pedig bekapcsol. Ha pedig a biztonságnál tartunk: a Subaru egészen más filozófiát követ, mint ami manapság az autóiparban megfigyelhető. A körkilátás nem is lehetne jobb, illetve a japánok hallani sem akarnak arról, hogy a belteret hatalmas, íves érintőképernyők uralják, a mai divatot követve.

Hiába a 11,6 colos, álló formátumú érintőképernyő (erre költözött át a korábban fizikai gombos klímapanel), sok konzervatív megoldást vonultat fel a műszerfal
Fotó: Subaru / Subaru

Klasszikus műszerfal és hibrid hajtás

Kifejezetten konzervatív az utastér, amelyben ugyan van egy méretes központi kijelző, de a fizikai gombok sem hiányoznak. Sokunknak szintén üdítő, hogy hagyományos, analóg műszerfal és csúszókulisszás váltókar fogad. Itt nincs feladvány, menet közben nem tereli el a figyelmünket semmi, és persze az sem mellékes, hogy a minőségérzet megnyerő. Van az egésznek egy bája, miközben a helykínálatról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Bár hátsó ülések ülőlapja lehetne hosszabb, a 4,67 méteres hosszúsághoz viszonyítva meglepően nagy a lábtér; a bő 500 literes csomagtartó miatt is jár a piros pont.

Gigászi a lábtér hátul, a fejtér pedig 190 centis magasságig elegendő. Két különböző USB-aljzat, szellőzőrostély és ülésfűtés is jár az itt ülőknek
Fotó: Subaru / Subaru

Kevésbé lehet büszke a Subaru a motorkínálatra, pontosabban annak hiányára: míg Amerikában elérhető 2,5 literes blokk is, nálunk az e-Boxer az egyetlen választható hajtáslánc. Ennek lelke a 136 lóerős, 2,0 literes, szívó boxer négyhengeres, melynek munkáját egy 16,7 lóerős villanymotor segíti. Bár az akkupakk elég szerény kapacitású, 

a CVT-váltóba épített villanymotor önmagában is képes kis tempónál mozgatni a Forestert.

Amúgy a fokozatnélküli váltó és a boxermotor összhangja remek, inkább az átlagos dinamika és a szerény hatótáv (48 literes tank) a két tényező, ami a konkurensek felé tolhatja a vevőjelölteket.

Újdonság a Subarunál a láblendítésre nyíló, elektromos csomagtérajtó. A kapacitás alapból 508 liter; a bővítés egyszerűen, gombnyomással kivitelezhető 
Fotó: Subaru / Subaru

12,2 másodperces 0-100 km/h sprintideje is mutatja, hogy nem a nyers erővel hódít ez a hibrid rendszer. Kár, hogy a belső égésű motort érintő 24 különböző fejlesztésből nem sokat érez a vezető. Ugyanakkor meg kell hagyni, hogy az autó vezethetősége kiemelkedő. Egyrészt a továbbfejlesztett futómű hihetetlenül jól szűri ki az úthibákat, rossz minőségű burkolaton és terepen is alig jutnak el kellemetlen ütések vagy rezgések az utastérbe. Másrészt a kormányzás eszünkbe juttatja, hogy valaha a Subaru a ralipályák ászának számított, és tudják, mi fán terem a jó irányíthatóság.

10 wattos az indukciós töltő, a hagyományos fokozatválasztó kar mögött pedig az e-kézifék kapcsolója, illetve két pohártartó található - ezekről a galériában talál képet
Fotó: Subaru / Subaru

Aszfaltútról letérve sincs elveszve

Akárcsak a kompakt méretű Crosstrek és a tágas Outback kombi esetében, az új Foresternél is alapáras az évtizedek alatt tökéletesre fejlesztett szimmetrikus összkerékhajtás. Legtöbb álkalandor kategóriatársával ellentétben nem csak földutakon, hanem terepen is boldogul ez a SUV, az okos nyomatékszabályzás (kétféle X-Mode terepüzemmód) és 220 mm-es hasmagasság meglepően komoly képességekkel ruházza fel. Országútra kétféle menetdinamikai program közül (SI-Drive) lehet választani, a WPTP szerinti átlagfogyasztás pedig 8,1 l/100 km, ami korrekt, de nem rekordalacsony.

SUV-felépítése ellenére alacsonyan van a súlypont a lapos  boxer és a hátsó futóműnél elhelyezett lítium-ion akku jóvoltából, ami javítja a stabilitást. Akár 1870 kg-os vontatmányt is elhúzhat
Fotó: Subaru / Subaru

Egyáltalán nem átlagos, hogy hazánkban erre a SUV-ra is nyolc év, kilométer-korlátozás nélküli garanciát vállal a forgalmazó. Ettől még nyilván nem ugrik az eladási listák élére a Forester, de az esélyei sokkal jobbak. Árakról még nem tudunk beszámolni, ugyanakkor sokaknak az elődmodell is elgondolkodtató lehet (jelentős akcióval 14,65 millió forinttól).  Ami az újdonságot illeti, rendesen összerakott, több szempontból is a hagyományos értékeket képviselő autó, amelynél a divat oltárán nem áldozták fel a funkcionalitást - az új Subaru már önmagával ezzel kilóg a sorból. 

 

Műszaki adatok - Subaru Forester 2.0 e-Boxer

 

Benzinmotor
Lökettérfogat: 1995 cm3. Hengerek/szelepek: B4/16. Max. teljesítmény: 100 kW (136 LE) 5600/perc. Max. forgatónyomaték: 182 Nm 4000/perc.

Villanymotor
Max. teljesítmény: 12,3 kW (16,7 LE). Max. forgatónyomaték: 66 Nm.

 

Méretek, tömegek
Hossz./szél./mag.: 4670/1830/1730 mm. Tengelytáv: 2670 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1565/1570 mm.
Saját tömeg: 1693 kg. Csomagtér: 508-1720 l. Üzemanyagtank: 48 l.

 

Menetteljesítmények, fogyasztás

Gyors. 0-100 km/h: 12,2 s. Max. sebesség: 188 km/h. Átlagfogyasztás (WLTP): 8,1 l/100 km. CO2-kibocsátás: 183 g/km
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!