Az iskolaigazgató nemcsak a tanítványai haját nyíratta le tövig, de arra is kényszerítette a kiskorúakat, hogy horrorfilmeket nézzenek végig, még akkor is, ha azokat kifejezetten rémisztőnek, sokkolónak találták a fiatalok. A 32 éves tanár saját bevallása szerint csak annyit szeretett volna elérni, hogy diákjai átlépjenek saját korlátaikon és legyőzzék a félelmeiket. A szülők felháborodását követően a bukott iskolaigazgató nyilvánosan is bocsánatot kért, bár továbbra is váltig állította, hogy a tudat határainak feltérképezése nem lehetséges fájdalom vagy szenvedés nélkül. Kérdés, hogy mennyivvel jutott közelebb az önismerethez az a kislány, aki a félresikerült iskolai tábor után még rövid varkocsba sem tudja fogni korábban csípőig érő haját.