Megállapodás a politikai egyeztető tárgyalások 1989. június 13. és szeptember 18. közötti szakaszának lezárásáról
A Magyar Szocialista Munkáspárt, az Ellenzéki Kerekasztalhoz tartozó szervezetek, valamint a Harmadik Tárgyaló Felet alkotó társadalmi szervek és mozgalmak képviselői megállapítják, hogy az 1989. június 13-án megkezdett tárgyalások mintegy három hónapos szakasza eredmények elérésével zárult.
A felek kinyilvánítják, hogy az alapmegállapodás-ba foglalt elveknek megfelelően a tárgyalások a békés átmenet politikai és jogi feltételeinek meg-teremtését, a többpártrendszeren alapuló demokra-tikus jogállam kialakítását, valamint a társadalmi, gazdasági válságból való kiút keresését szolgálták.
1. A felek megállapítják, hogy a megbeszélések eredményeként a békés átmenet lényegi, sarkalatos kérdéseiben kialakult a résztvevők politikai egyet-értése, amely a következő hat törvényjavaslatban ölt testet:
A felek a felsorolt s a megállapodáshoz csatolt okmányokat, mint politikai céljaikkal egyezőket, megküldik a Minisztertanács elnökének. Felkérik, gondoskodjék arról, hogy a kormány a törvényjavaslatokat a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény rendelkezéseinek megfelelően terjessze az Országgyűlés elé. A tervezetekben szereplő al-ternatív megoldásokat a Magyar Szocialista Mun-káspárt és a Harmadik Tárgyaló Fél álláspontjának hiteles ismertetése kísérje. Tudomásul veszik, hogy a tervezetekben szereplő eltérő álláspontok közül az Ellenzéki Kerekasztal által előterjesztettek nyi-latkozat formáját öltik.
A felek megerősítik azt az elhatározásukat, hogy a megállapodásokat saját szervezeteikben elfogadtat-ják, a nyilvánosság előtt képviselik, továbbá ér-vényre juttatásukat minden rendelkezésükre álló politikai eszközzel biztosítják.
2. A három tárgyaló fél delegációi külön politikai megállapodást kötnek egyes további kérdésekben, amelyek jellegüknél fogva nem igényelnek önálló jogszabályi rendezést. A felsorolás részben a tár-gyaló felek kötelezettségvállalását, részben pedig az érintett állami, illetve igazságügyi szerveknek szóló ajánlásokat tartalmazza. A felek tudomásul veszik, illetőleg javasolják, hogy:
3. A felek megállapítják, hogy az eddig elért eredményekre alapozva folytatni kell a munkát a békés átmenetet érintő, még nyitott kérdések rendezése érdekében. A szakértői bizottságok törekedjenek megegyezések előkészítésére a következő témákban:
A plenáris ülés delegációi felhatalmazzák a politikai átmenet kérdéseivel foglalkozó középszintű bizottságot, hogy a felsorolt témákban a szükséges megállapodásokat megkösse. A három tárgyaló fél képviselői kijelentik, hogy a békés átmenet megvalósítását szolgáló elvek és szabályok együtt, egységben alkotják a politikai megállapodást. Kifejezésre juttatják meggyőződésüket, hogy jelen okmány aláírásával fontos lépést tesznek a parlamentarizmuson alapuló demokratikus Magyarország megteremtése, s a nemzet sorsának jobbra fordítása útján.
Budapest, 1989. szeptember 18.
A Magyar Szocialista Munkáspárt képviseletében:
Nyers Rezső, Pozsgay Imre
Az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében:
Dr. Vigh Károly, Dr. Zétényi Zsolt, Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság
Fiatal Demokraták Szövetsége (nem írták alá!)
Dr. Boross Imre, Prepeliczay István, Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt
Dr. Füzessy Tibor, Dr. Teleki János, Kereszténydemokrata Néppárt
Dr. Antall József, Dr. Szabad György, Magyar Demokrata Fórum
Varga Csaba, Kónya László, Magyar Néppárt
Baranyai Tibor, Gaskó István, Magyarországi Szociáldemokrata Párt
Szabad Demokraták Szövetsége ("A köztársasági elnöknek a szabad parlamenti választások előtti megválasztásával nem értünk egyet" - megjegyzéssel nem írták alá.)
Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája mint megfigyelő
A Harmadik Tárgyaló Felet alkotó társadalmi szervezetek és mozgalmak képviseletében:
Dr. Kemény Csaba, Baloldali Alternatíva Egyesülés
Dr. Bugár Nándor, Hazafias Népfront
Nagy Imre, Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség
Dr. Sárközi Sándor, Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége
Dr. Asbótné Thorma Judit, Magyar Nők Szövetsége
Berényi Ferenc, Münnich Ferenc Társaság
Szakszervezetek Országos Tanácsa mint megfigyelő