Három nőt is megerőszakolt néhány perc alatt egy londoni szexbűnöző
Az ismeretlen férfi ellen hajtóvadászatot indítottak.
Az ismeretlen férfi ellen hajtóvadászatot indítottak.
Az országban már legalább 300 ezren haltak meg a koronavírus miatt.
Több kivégzését is megúszta, végül egy halálos betegség végzett vele.
Ghislaine Maxwell ügyvédei 28,5 millió dolláros óvadékcsomagot javasoltak a szabadulása érdekében, ám egyelőre úgy tűnik, ez sem elég.
A mentőegységek eddig 14 hegymászót mentettek ki, de 7 túrázónak nyoma veszett.
Tizenöten megsérültek. A lelőtt merénylő az Iszlám Állam szimpatizánsa volt. Vannak még társai, keresik őket.
Hatalmas mennyiségű eső zúdult az ország ötödik legnagyobb városára.
A sorozatgyilkost 20 év után fogták el. Elképzelhető, hogy 200 nőt ölt meg.
3,6 millió embernek javasolták, hogy hagyja el az otthonát.
A második világháború végső szakaszának véres küzdelme 75 éve ért véget.