Rengeteg pénzt költött Gyurcsány és Bajnai a gazdasági válság alatt protokollra
2009-ben év közben több mint kétszeresére emelték a keretet, csaknem 700 millió forintot költöttek el.
2009-ben év közben több mint kétszeresére emelték a keretet, csaknem 700 millió forintot költöttek el.
Készenlétben áll Bajnai Gordon bukott miniszterelnök, aki a Momentum elnökével szokott a “kormányzati tapasztalatokról” egyeztetni.
A magyar történelem egyik legnagyobb megszorító csomagját bevezető volt miniszterelnök "kormányzati tapasztalatairól" mesélt a Momentum elnökének.
A két volt kormányfő, a Soros-hálózat, és köztük a baloldal ifjúsági szervezete, a Momentum együtt készülődik az országgyűlési választásokra.
Földönfutóvá tett libatenyésztők, gazdasági botrányok és a magyar történelem egyik legnagyobb megszorító csomagja. Fekete-Győr Andrásék bejelentették: számítanak rá.
Gátlástalanul tette tönkre az őt gazdagító magyar kisvállalkozókat. Bajnai jelenleg Gyurcsánynak (is) kampányol.
Az "adóelkerülés szakértőjeként" beszélnek róla - derül ki a vörös bárók cikksorozat újabb részéből.
Az egykori munkásőr, Felcsuti Péter, szerepet játszott a devizahitelezés kiépítésében,
Folytatódik a régi és új indexesek háborúja, naponta derülnek ki megdöbbentő részletek.
A 2008-as válság előtt eladósították Magyarországot, majd adóemelés, nyugdíjcsökkentés és sok más elvonás következett.