Szenzációs felfedezés született a szalonna egészségre gyakorolt hatásáról
A koleszterin áll a megállapítás középpontjában.
A koleszterin áll a megállapítás középpontjában.
Száz százalékos rezsiköltség-emelkedés, rohamosan emelkedik az élelmiszerek, a tömegközlekedés és a tankönyvek ára is.
Az egyik üzletében tíz forinttal drágább volt a cukor, mint azt az árstoprendelet előírta.
40 millió eurónyi citrusféle semmisülhet meg Európa kikötőiben, emiatt az áraik tovább emelkedhetnek.
Egy feldühödött vendég lőtte le, a bűncselekmény elkövetőjét egy 2020-ban elkövetett emberölés miatt is vádolják.
A Magyar Termék védjegyek az élelmiszerek hazai eredetét és a megbízhatóságát igazolják.
A hazai pékségek több mint félszáz terméket mutattak be a Magyar Pékszövetség rendhagyó versenyén.
A helyzet annyira súlyos, hogy mostantól a 18 éven aluliak csak felnőtt kíséretében mehetnek be oda 17 óra után.
Eláruljuk, melyik ez az élelmiszer, és miért érdemes elkerülni a túlzott fogyasztását.
Új ízzel jelentkezett a világ legnagyobb üdítőipari vállalata.