Szijjártó Péter: A kormány kiáll az emberi jogok védelme mellett otthon és a nemzetközi szervezetekben is
A külgazdasági és külügyminiszter Genfben állt ki a magyar érdekekért.
![](https://cdn.origo.hu/2024/02/PgDB62160rxIP-aHX1bYQe32NE-TETVAtScYH-dmDfg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MwNzE3Y2YwY2M3ZjRiODFiYjk1NjRmNmEzMmQ1OTIx.webp)
A külgazdasági és külügyminiszter Genfben állt ki a magyar érdekekért.
A hatóságok azt állították, hogy a tinédzser vérnyomásesés áldozata lett.
Erős emberi jogi aggályok merülnek fel több futam esetében is.
Emiatt nem kerülhet egy jelenleginél jobb helyre.
Éppúgy, mint az emberkínzás. 19 év után zárult le a nagy olaszországi vécéper a Legfelsőbb Bíróságon.
A XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársának írása a Látószög blogon.
Az emelkedő lakásárak és bérleti díjak miatt a családok vészhelyzetbe kerültek.
Roma filmfesztivált rendeznek az emberi jogok világnapja alkalmából.
45 ország írta alá. A muszlim vallási jog szerint a tolvaj kezét le lehet vágni, a házasságtörőt meg lehet kövezni.
A Soros György által támogatott jogvédő szervezetek hallgatnak.