Praktiker 2018. 10. 11.Teljesen átalakul a PraktikerNagy volumenű hálózatfejlesztési programot hajtanak végre.
vár 2018. 10. 04.A felújított Óvárosháza régen és mostAz egykori Óvárosháza a tudomány központjaként született újjá Buda történelmi negyedében.
vár 2018. 10. 04.Ilyen volt és ilyen lett a nemrég felújított ÓvárosházaBölcs Vár néven, a tudás házaként működik a budai Várban lévő épület.
óvoda 2018. 10. 03.2020-ig kétezer óvodát újítanak fel, illetve építenekAz óvodák felújítására, illetve építésére 100 milliárd forintot fordítanak.
MÁV 2018. 10. 01.Október 4. és 17. között nem közlekednek vonatok a DélibenA legtöbb vonat Kelenföldről indul, és oda is fut be. Két mobilpénztárban is lehet jegyet venni.
Fővárosi Önkormányzat 2018. 09. 26.Felújítják a Lánchidat és az alagutatA tervek szerint másfél évig tart majd a rekonstrukció.
útlezárás 2018. 09. 20.Hetekre lezárják az M7-es autópálya egyik lehajtó ágátAz autópálya több mint 20 kilométert érintő felújítása következő üteméhez ért.
Szlovákia 2018. 09. 20.Minden magyar gyerek számára biztosítani kell a magyar oktatási intézménytA Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében újabb magyar óvodát adtak át a Felvidéken.
autópálya 2018. 08. 25.Felújítják, majd háromsávossá bővítik az M1-es autópályátInterjú Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel.
felújítás 2018. 08. 17.Iskolakezdésre már teljes vonalon jár a 4-6 villamosAddig viszont még lesz egy-két változás.