Megváltozhatott a mentési protokoll a júliusi siklóernyős tragédia óta
Azóta háromszor kellett siklóernyőst menteni fáról, akiket az alpinisták mentettek meg.
Azóta háromszor kellett siklóernyőst menteni fáról, akiket az alpinisták mentettek meg.
A baloldal védtelenné tette az országot, a kormány az utóbbi években modernizálja a hadsereget, aminek köszönhetően a NATO-ban is jobb lett Magyarország megítélése.
Magyarország megköti eddigi legnagyobb védelmi beszerzési szerződését az Egyesült Államokkal.
A mintegy egymilliárd dolláros beszerzésről szóló szándéknyilatkozatot szerdán írták alá Budapesten.
Oktatási anyagot készítenek belőle a tűzszerészek.
Jövőre 162 milliárd forinttal magasabb lesz a honvédelmi költségvetés - mondta a honvédelmi miniszter.
Az első német harckocsik a tervek szerint még a nyáron megérkeznek Tatára.
A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a Magyar Honvédség is részt vesz a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásában.
14 helyszínen indul el 450 új speciális önkéntes tartalékos katona kiképzése, ami segít új munkahelyeket teremteni.
Folyamatosan érkeznek a megrendelt modern fegyverrendszerek, műszaki eszközök.