Elképesztő panoráma tárul elénk ebből az üvegkilátóból
A felhőkarcoló építését 1998-ban kezdték meg.
A felhőkarcoló építését 1998-ban kezdték meg.
Csak negatív koronavírus-teszt ellenében hagyhatják el a vidámparkot.
Új járattal is bővül a légi összeköttetés, november 18-tól ugyanis Csungkingba, a kínai autóipar és informatika egyik központjába is el lehet majd jutni repülővel.
A koronavírus-járvány alatti lezárások idején döntött úgy a nő, hogy itt húzza meg magát.
Azon sértődött meg, hogy a biztonsági őr megkérte, hogy viseljen maszkot.
A tudományág nemzetközi eredményei mellett a kínai űrkutatás áttöréseit mutatják be.
Kínában megnyílt a világ legnagyobb csillagászati múzeuma.
A sanghaji hotelben 600 méter feletti magasságból lehet lenézni a városra.
A férfi fel akarta vidítani az állatot az üvegfalon keresztül.
Nem ez az első, különös esemény Kínában a Tesla autóinál.