Genovában nyert a Napoli, az Atalanta már a harmadik a Serie A-ban
Az AS Roma három vesztes meccs után tudott megint győzni.
Az AS Roma három vesztes meccs után tudott megint győzni.
David Ospinát hordágyon vitték le a pályáról, a bergamói csapat hibátlan az újraindulás óta.
A támadó ebben a szezonban eddig 17 mérkőzésén tíz gólt szerzett a bajnokságban.
A 42 éves Gianluigi Buffon mindent védett, mégis kikapott a Juventus.
Zárt kapuk előtt, de végre az olasz foci is visszatér.
Elképesztő összegért kelt el a világbajnok focista meze.
A klub saját honlapján jelentette be, hogy szerdától ismét együtt tréningeznek a focisták.
Egy német orvos szerint a szurkolók a stadionokon kívül is összegyűlnének, hogy megnézzék a mérkőzéseket.
Gennaro Gattuso csapatában a védők lőtték a gólokat a Torino ellen.
A müncheniek a magas jegyárak ellen tüntettek, majd örömünnepet rendeztek.