Minden rendőrfőkapitányt leváltanak Szerbiában
A kormánynak elege lett, hogy egymással foglalkoznak a bűnözők helyett.
A kormánynak elege lett, hogy egymással foglalkoznak a bűnözők helyett.
Tizenöt éve támogatta Szerbia bombázását.
A szerb főváros repülőtere regionális központ lehet.
A magyarok élelmiszert szállítottak és megtanították, hogyan kell homokzsákból védművet építeni.
A rendkívüli állapotot már megszüntették. 33 ember halt meg.
Egy napig kísértük a Hunor mentőcsapatot a száz éve nem látott mértékű szerb árvíz helyszínén. Hogyan jön elő Rambo szelleme, és miért maradtak csávában a malacok?
A térfigyelő rendszer költségeibe Magyarország is beszállt.
Pár nap alatt zúdult le annyi eső, mint máskor három hónap alatt.
Több helyen átszakították a folyók a gátakat, Szerbiában veszélybe került az egyik legfontosabb erőmű.
120 éve nem esett ennyi eső az országban. Eddig tízezer embert menekítettek ki.