Berlinben ezrek tüntettek a kormány korlátozó intézkedései ellen
Mintegy 600 embert vettek őrizetbe a rendőrök.
Mintegy 600 embert vettek őrizetbe a rendőrök.
Újabb botrányok a baloldal vezetője körül.
A párizsi tüntetésen rengetegen vettek részt.
Az oltási igazolványok bevezetése és állítólagos kényszeroltások miatt tüntettek.
Az alacsony átoltottság miatt egyre nagyobb bajban Franciaország. Verekedések, vízágyúk, könnygáz mindenütt.
Dunaújvárosban egy DK-s bottal csapkodta egy tüntető tábláját, Sajószentpéteren pedig veréssel fenyegették meg az egyik Gyurcsány-ellenes tüntetőt.
Az államtitkár kiemelte: Ha a mai baloldali felszólalók javaslatai alapján szervezték volna az oltásokat, akkor most nem lehetett volna tüntetést tartani.
Gyurcsány Ferenc zárt körben ismerte el, hogy miniszterelnökként hazudott "reggel, éjjel meg este". A beszéd kiszivárgása után nem mondott le, megszorítás és rendőrterror jött.
Egy transzparenst mutatott volna meg, de végül el kellett mondania mi van rajta, mert senki nem tudta elolvasni. Valamiről ugyanis elfeledkezett.